Makai Soma a győri Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója részt vett az országos rendészeti szakmai versenyen, amelyen kimagasló eredményt ért el.

A verseny első fordulóját helyben, az iskola informatika termében rendezték meg, amelyen egy számítógépes rendszeren keresztül kellett a tesztfeladatokat teljesítenie a verseny résztvevőinek.
Az internetes felületen keresztül a 133 „versenyző” közül 30-an jutottak tovább a következő fordulóra, ebből 5 fő a Bercsényi Miklós Szakközépiskola diákja, köztük Makai Soma is.

Fotó:Gy-M-S Megyei Bv. Intézet


Az ágazati szakmai verseny II. fordulójára Szolnokon a Műszaki Szakképzési Központban került sor, ahol a továbbjutóknak írásban és szóban is számot kellett adni tudásukról.
Makai Soma az országos versenyen elért II. helyezéséért az iskolai ballagáson különdíjban részesült az Összefogás a Börtönügyért Egyesület jóvoltából, melyet Balogh Zoltán őrnagy úr, intézetünk biztonsági osztályvezető-helyettese adott át a díjazottnak.

A győri börtön és a Bercsényi Miklós Szakközépiskola közti megállapodás meghosszabbítása alkalmával pedig Mihály Attila ezredes, intézetparancsok is gratulált a versenyen elért szép teljesítményéért Makai Somának.

A rendészeti képzés, a rendészeti őrök illetve a közszolgálati ügyintéző rendészeti osztály indítását foglalja magában, a fegyveres testületek, köztük a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állománya utánpótlásának biztosítását is szolgálja. A diákok között a belügyi pályára orientáló képzés iránt nagy az érdeklődés.  Makai Soma is az érettségi letételét követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészeti igazgatás szakán szeretne diplomát szerezni.

A versenyen elért eredményéhez gratulálunk, további tanulmányaihoz sok sikert kívánunk!