Különleges látnivalókat tartogatott az érdeklődők számára az immár hetedik alkalommal megrendezett Rákosmenti Rendvédelmi és Katonai Napok. A háromnapos esemény célja, a magyar katonai hagyományok őrzése mellett, más nemzetek fegyveres testületeinek a bemutatása.

2018. június 26-án 9:00 órakor a XVII. kerület polgármestere, Riz Levente köszöntötte a rendezvényre kilátogató közönséget, és a résztvevő hivatásos és hagyományőrző csapatokat. Ezt követően, a honvédelmi ügyekért felelős Szabó István államtitkár úr üdvözölte a megjelenteket. Beszédében a külső veszélyek mellett, a természeti -és egyéb ipari katasztrófák által okozott veszélyekre hívta fel a figyelmet, melyek jövőbeli elhárításában is embert kívánó rész hárul majd a hivatásos rendvédelmi állomány tagjai mellett, a tűzoltókra, polgárőrökre, és az önkéntesekre is.  
A rendezvényen többek közt kutyás bemutatókat, formagyakorlatokat, lovas bemutatót, harci bemutatókat, harci játékokat, valamint szimulált katasztrófahelyzetek elhárítását tekinthette meg a kilátogató közönség, akik továbbá változatos családi- és gyermekprogramokon vehettek részt.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
A rendezvény szombati napján az intézet Műveleti Csoportjának tagjai tartottak előadást, melyben látványos show keretében mutatták be a tevékenységüket a látogatók számára. Az intézet sátrában megtekinthetőek voltak a fogvatartottakkal szemben alkalmazható kényszerítő eszközök és a büntetés-végrehajtási intézetekben rendszeresített fegyverzeti szakanyagok.
A bemutatók mellett a Fővárosi Bv. Intézet mindkét napon toborzó ponttal is képviseltette magát a rendvédelmi napokon.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet