A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács nagy sikerű programja Vácra érkezett. A rendvédelmi szervek nagy létszámmal voltak jelen a helyszínen azzal a céllal, hogy az általános iskolások részére 2017. október 12-én egy emlékezetes rendezvényt tartsanak.

A programnak Vácott a Földváry Károly Általános Iskola adott otthont, ahol több száz gyermek kísérhette figyelemmel a rendőrség, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás szakembereinek önvédelmi bemutatóit, hallgathatta végig bűnmegelőző előadásait.

Forrás: Hainrichffy Máté

A két éve működő prevenciós program sajátossága az, hogy a gyermekek részére élményt nyújt: kiemelt téma az internet veszélyes világa, a konfliktuskezelés, az önvédelem.

A büntetés-végrehajtás váci csapata egy berendezett zárkával, kényszerítő eszközökkel és fogvatartottakkal szemben tanúsított intézkedéstaktikai bemutatókkal, prezentációkkal színesítette a napot, amelyek által a diákok bepillantást nyerhettek a büntetés-végrehajtást érintő napi feladatokba.

A nap hátralévő részében a katasztrófavédelem autóbalesetet szimulálva ejtette ámulatba a jelenlévőket, a rendőrök pedig kiscsoportos foglalkozás keretén belül foglalkoztak a gyermekekkel pl. verekedés iskolán kívül és iskolán belüli erőszak megakadályozásának lehetősége témakörében, de szintén nagy sikert aratott a tonfabemutató is.

Forrás: Hainrichffy Máté
Ez a nap biztosan maradandó élményt hagy a diákokban, fontos a játékos forma, a tudatosítás és a személyes tapasztalat és az intézkedések ismerete, következménye. A Váci Fegyház és Börtön csapata örömmel áll az olyan kezdeményezések mellék, amelyek a társadalom szolgálatában állnak.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön