Angliából érkezett hozzánk, és elsőként Vácon indult el az a fogvatartottak reintegrálását elősegítő program, amely mára az ország három büntetés-végrehajtási intézetében is elérhető. A börtönrádió egyaránt alkalmas a fogvatartottak képzésére, kommunikációjuknak fejlesztésére, és a közösségbe való visszaszoktatására.

Hajdu Judit, a kezdeményezést elindító Adj Hangot Egyesület vezetője a győri sajtótájékoztatón mesélt az első próbálkozásokról, elmondta, a kezdeti lelkesedés mellé hamar jött támogatás, és így megfelelő műszaki infrastruktúrával tudják az elítéltek elkészíteni a börtönök napi műsorait. A szakember hozzátette, alapmottójuk, hogy azok a fogvatartottak, akik elhiszik magukról hogy képesek értékes munkát végezni, könnyebben térnek vissza a társadalomba, és kevesebb eséllyel lépnek majd ismét a bűnözés útjára. A műsorokat fogvatartottak készítik, külsős mentorok segítségével, az elsőként a váci büntetés-végrehajtási intézetben 2014 decemberében beindított börtönrádió mintájára.

Fotó: Marcali Gábor

Mihály Attila, a győri intézmény parancsnoka elmondta, hogy jelenleg hat fogvatartott készíti a műsorokat, hangfelvevők és laptopok segítségével. A győri objektumban jelenleg 230 fogvatartott van, közülük 122-en előzetes letartóztatásukat töltik. A parancsnok hasznos programnak nevezte a rádió működtetését, a jelenleg is folyó egyéb képzések mellett. Hozzátette: mivel nagy a fluktuáció az intézményben, reményei szerint egyre több fogvatartottat tudnak bevonni ebbe a tevékenységbe.

Fotó: Marcali Gábor

Sohodóczki Attila, a Sing-Sing FM Győr börtönrádió vallási műsorának szerkesztője arról beszélt, hogy a börtönbe látogató egyházi méltóságokkal készített interjúi segítséget és erőt adnak neki és társainak is, és nem felejti el: "attól, hogy az ember egyszer megbotlik, még ember marad". Ahogy elmondta, a rádió február eleje óta reggel kilenc és délután öt óra között sugároz egy zártláncú televíziós hálózaton keresztül, az adást a fogvatartottak a zárkájukban hallgathatják. A programban szerepel vallási, kulturális, gasztronómiai és szórakoztató zenés kívánságműsor.


Kárpát Zsolt / Szendi Krisztián – GyőrPlusz Média