2014. szeptember 18-án az értékteremtő kultúra jegyében, első alkalommal került megrendezésre a Regionális Sport és Kultúra Napja a Váci Fegyház és Börtönben, hagyományteremtő céllal. A programon a márianosztrai, a balassagyarmati és a váci elítéltek vettek részt.

A kezdeményezést Biczó László bv. dandártábornok, bv. főtanácsos úr és Budai István bv. ezredes, bv. főtanácsos úr is örömmel fogadták.
A rendezvényre a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Márianosztrai Fegyház és Börtön kapott meghívást.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A felhívásnak megfelelően a sporttevékenységek vonatkozásában a fogvatartottak futball és sakk kategóriában mérhették össze tudásukat, az intézet fogvatartotti kultúrtermében pedig színpadi előadásokat díjazhatott a szakmai zsűri.

Futballmérkőzés:
1. hely: Balassagyarmati Fegyház és Börtön
2. hely: Márianosztrai Fegyház és Börtön
3. hely: Váci Fegyház és Börtön

Forrás: Váci Fegyház és Börtön 

Sakkmérkőzés:
1. hely: Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Forrás: Váci Fegyház és Börtön Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Először a balassagyarmatiak mutatták be színpadi produkciójukat, amely Madách Imre, az Ember tragédiájának átirata volt és a Kísértés címet kapta. A börtön falai között játszódó darabban Lucifer próbálta bizonyítani Istennek, hogy az ember gyarló, esendő és tele van bűn utáni vággyal. 
A nézőtéren ülő fogvatartottak vastapssal jutalmazták az előadás színvonalát. A következő színdarabban a fanyar humor és az intrika kapta a legfőbb szerepet. A márianosztrai fogvatartottak egy rendkívül ötletesen felépített darabot adtak elő, amelynek fókuszában a pénzéhség, a butaság és az esendőség állt.

Utolsóként a vendéglátók állhattak színpadra egy sajátos felfogásban, rendkívüli humorral fűszerezett darabban, fantasztikus előadásmódról biztosítva a jelenlévőket, amelyért vastaps volt a jutalmuk.
Kiegészítő műsorszámként hallhattuk Pápai Tamás és Járóka Antal lebilincselő, keresztény témában átdolgozott könnyűzenei előadásait, amelyet a márianosztrai fogvatartottak kórusa követett, szintén vallási témájú előadással. Utolsóként pedig a váci fogvatartottak büszkesége, Lakatos István zsonglőr kápráztatta el a jelenlévőket mutatványaival.

Színpadi produkciók:
1. Dráma kategória nyertese: Balassagyarmati Fegyház és Börtön
2. Vígjáték kategória nyertese: Márianosztrai Fegyház és Börtön
3. Kreatív kategória nyertese: Váci Fegyház és Börtön

Forrás: Váci Fegyház és Börtön Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Összességében a résztvevők egy remek, mozgalmas napot töltöttek együtt, a visszajelzések alapján pedig öröm volt a heteken át tartó szervezés és összefogás egy hagyomány alapkövének letételéhez.