Intézetünk "Megbántam, jóvátenném" elnevezésű projektjének 2015-ös évi mérlege: hat helyszín, hat nap, harminc elítélt. A 2009-ben induló társadalmi jóvátételi program utoljára a 2010-es esztendőben jutott el ennyi helyszínre, és az évnek még nincs is vége. A száraz statisztikai adatok azonban jeleznek valamit: van még társadalmi igény a szimbolikus jóvátételre.

2015. október 13-án ismét jóvátételi programon vettünk részt három elítélt részvételével, ahol a Rát Mátyás téren, a kápolna melletti kis helyiséget igyekeztünk rendbe tenni.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

A fő feladat tereprendezés volt: az épület kicsi udvarában felgyűlt szemetet, az árvízi védekezésből odahurcolt homokzsákokat kellett konténerekbe rakni, de szívesen segítettek az elítéltek a padlóburkolat megigazításában is.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet


Az építmény a jövőben a győri Öt Templom Fesztivál új fesztiválirodájaként fog funkcionálni: a rendezvény információs- és jegyirodájaként várja az érdeklődőket.