2017-ben is nagy sikert aratott a Váci Fegyház és Börtön csapatának részvétele az idén XXV. alkalommal megrendezett Váci Világi Vigalom rendezvényen, melyre toborzó programunk keretében látogattunk el.

 

Forrás: Váci Fegyház és BörtönForrás: Váci Fegyház és Börtön 

 

A háromnapos rendezvényre évente több ezer látogató érkezik, a Dunakanyar legnagyobb fesztiválján minden korosztályt kielégítő kulturális és zenei programok várják a szórakozásra, kikapcsolódásra vágyókat.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Immár második alkalommal csatlakozunk a rendezvényhez, évről évre nagyobb sikerrel. Idén a helyszínen berendezett zárkában kereshető tiltott tárgyakkal, az intézetről készített 13+1-es totóval, kényszerítő eszközök, valamint a rabszállító jármű bemutatásával vártuk az érdeklődőket. A pozitív visszajelzések és a rendkívüli érdeklődés megerősítették abban a jelenlévő kollégákat, hogy érdemes a büntetés-végrehajtás munkásságát bemutatni a civil szféra részére is.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A bemutató alkalmat adott arra is, hogy személyesen és toborzó brosúráinkat kiosztva tájékoztassuk az érdeklődőket az intézeti munkalehetőségekről, a felvételi eljárásról.