A „Visegrádi Négyek” Dubnica (szlovák), Ostrava (cseh), Jastrzebie Zdrój (lengyel) büntetés-végrehajtási intézetek, magyar résztvevőként pedig a Váci Fegyház és Börtön közötti szakmai tapasztalatcsere és az intézetek közötti kapcsolatok ápolása évek óta hagyomány.

2018. május 16-18. között intézetünket érte az a megtiszteltetés, hogy a három ország tizenkét résztvevőjét vendégül láthattuk. A lengyel intézet képviseletében a partnerintézet parancsnoka és munkatársai mellett részt vett Andrzej Baliński, regionális vezető is. Az érkezést követően Kopcsik Károly bv. dandártábornok és az intézet vezetése fogadta a delegációt, majd a programismertetés után Fördős Attila, Vác város polgármestere köszöntötte a látogatókat az önkormányzat dísztermében.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A program második napján a partnertalálkozó elnevezéséhez híven a Visegrádi Várban tettünk látogatást, amelyet nagyra értékeltek vendégeink. Az idegenvezetést követően délután az Országház látogatása következett, amely szintén nagy hatással volt a résztvevőkre.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Forrás: Váci Fegyház és Börtön



A zárónapon az intézet bemutatását követően „A reintegrációs irányok és a fogvatartotti foglalkoztatás tapasztalatai” címmel szakmai konferencia megrendezésére is sor került.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön



A látogatást pozitív visszajelzések követték, célja az intézetek közötti hatékony együttműködés és a szakmai tapasztalatcsere volt. A fogadást szívélyesen megköszönve, sikereinkhez, fejlesztéseinkhez gratulálva indult haza a delegáció.