Idén 20. alkalommal rendezte meg a Magyar Nemzeti Múzeum Budapesten a Múzeumok Majálisát. Sokadik alkalommal képviseltette magát a sátoraljaújhelyi Börtönmúzeum is ezen a rendezvényen. Szem előtt tartva, hogy ebben az évben a fő témakör "a tegnap történelme, a jövő embere", kiállításunkat ennek szellemében alakítottuk ki.

A Múzeumok Majálisa ma már egy olyan rendezvény lett, amelynek segítségével száznál több múzeum, de maga a múzeumügy, valamint a minisztériumi és az ágazati szakpolitikai célok is egymást erősítve, mással össze nem hasonlítható promóciós erővel tudnak megjelenni a közgyűjtemények legnagyobb ünnepén. 



Fotó:Börtönmúzeum,Kovács István


Az idei év majálisa teljesen más volt, mint az előző években. Máshogy szórakoztatott, más kérdései és szükségszerűen más válaszai voltak, mint egykor. Tavaly a modern Múzeumok Majálisa angol nyelvű programjai és színes forgataga külföldi turistákat, míg társasjátékai, izgalmas szakmai és minőségi ismeretterjesztő programjai, szórakoztató és igényes kínálata új korosztályokat - főként az eddig nehezen megszólítható fiatal felnőtteket - csábította be.

A Börtönmúzeum a szakmai megjelenés mellett az érdeklődők részére interaktív látogatásra adott lehetőséget, elsősorban a XIX. századi börtönépítészet bemutatásával és a büntetés-végrehajtás mindennapi kellékeinek felvonultatásával.

Fotó: Börtönmúzeum,Kovács IstvánA látogatóknak alkalma nyílt az eszközök kipróbálására és fényképeket is készíthettek. Lehetőséget biztosítottunk továbbá a fogvatartottak által készített teremékek megtekintésére is. A szakmai bemutató mellett a látogatóknak aktív részvételt biztosítottunk az eseményeken, mint például beöltözés, eszközök kipróbálása, ezzel még inkább felkeltve érdeklődésüket a téma iránt. Tárlatvezetőink pedig korhű ruhában vonultak fel a rendezvényen.  

Különböző feladatokkal és interaktív dolgokkal készültünk a Múzeumok Majálisára. Az emberek megtapasztalhatták, hogyan is zajlik az intézetben egy beszélő. A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben dolgozó két kolléga elvállalta, hogy beöltözik rabruhába és egy beszélgetés keretében kérdéseket tehettek fel nekik a látogatók a börtönélettel kapcsolatosan.

Fotó: Börtönmúzeum,Kovács IstvánA gyerekek kipróbálhatták, hogyan is működik egy zárkaajtó és milyen technikával kell megbilincselni a fogvatartottakat. Ha ezt a próbát teljesítették, akkor tiszteletbeli smasszerrá fogadtuk őket.

Évek óta fontos kelléke a Majálisnak az álló kaloda és a deres. Ezt előszeretettel kipróbálta a nézőközönség, amit egy fotóval is megpecsételtek. Különféle feladatsorokat is kitölthettek a családok a börtönkifejezésekkel, szlenggel kapcsolatban. 
 


Fotó: Börtönmúzeum,Kovács István

Fotó: Börtönmúzeum,Kovács István

Fotó: Börtönmúzeum,Kovács István

Fotó: Börtönmúzeum,Kovács István

Fotó: Börtönmúzeum,Kovács István

Köszönöm kollégáimnak, hogy jelenlétükkel megtisztelték a 2015. május 16-17-én rendezett Múzeumok Majálisát, valamit szakmai tudásukkal emelték a rendezvény színvonalát!