Hírek

2018. szeptember 18. 11:47

Megjelent a Börtönmúzeum 5. füzete

Amint arra korábbi beszámolóinkban utaltunk már, a Börtönmúzeum a Politikai Elítéltek Közösségével és az Eötvös József Börtönügyi Egyesülettel közösen gyűjti azoknak az emlékezéseit, akik 1945 és 1956 között raboskodtak politikai meggyőződésük miatt, különös tekintettel azokra, akik részben vagy egészben Sátoraljaújhelyen töltötték ítéletüket.

2018. szeptember 12. 13:03

A Börtönmúzeum pihenő programpontja az Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjén

Miskolc adott otthont a 47. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjének 2018. szeptember 7-9. között. A szeptember 8-i versenynapra a Börtönmúzeum is meghívást kapott a megyei Vöröskereszt szervezőitől.

2018. augusztus 22. 0:00

Betyáros hétvége a Szentendrei Skanzenben

Tanyát vertek a zsiványok és három napig a Skanzenben settenkedtek, sőt még a Skanzen vonat is veszélybe került…

2018. július 11. 12:32

Aranykor a börtönben

A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, valamint a Börtönmúzeum együttműködése eredményeként, 2018. július 11-én a sátoraljaújhelyi bv. intézetben is látható volt az Arany 200 busz tárlata.

2018. július 6. 12:35

Otthagyták a kezük nyomát - Múzeumok Éjszakája Sátoraljaújhelyen és Budapesten

A Múzeumok Éjszakájára - ahogy a beharangozóban már jeleztük – idén két helyen is készültünk: székhelyünkön, Sátoraljaújhelyen és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága meghívására a Steindl Imre utcai épület Szent Adorján udvarán is.

2018. június 19. 20:19

Múzeumok Éjszakája 2018

2018. június 23-án, a Múzeumok Éjszakáján két helyszínen is programokkal várja a Börtönmúzeum az érdeklődő látogatókat: Sátoraljaújhelyen és Budapesten a BVOP épületében.

2018. június 7. 18:00

„Az emlékezés erejével…” – bíróságtörténeti konferencia és kiállításmegnyitó Edelényben

Az 1869. évi IV. tc. hatályba lépésének 150. évfordulójára készülve az Országos Bírósági Hivatal regionális konferencia- és kiállítássorozattal készül, melynek második állomását a Miskolci Törvényszék szervezésében az Edelényi Szász-Coburg Kastélyban rendezték meg.

2018. május 12. 11:22

A Börtönmúzeum is részt vett az első Zempléni Kulturális Majálison

2018. május 12-én rendezték meg első ízben Sátoraljaújhelyen a Zempléni Kulturális Majálist, a zempléni múzeumok seregszemléjét, melyen a Börtönmúzeum saját sátorral képviseltette magát.

2018. április 12. 11:58

A remény jelei egy kényszermunkatáborban

2018. április 12-én megemlékezés keretében emléktáblát adományozott Rózsahegyi Tamás bv. ezredes, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön intézetparancsnoka a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár és Múzeumnak, mely az egyetem építésében részt vevő politikai elítélteknek állít emléket.

2017. július 31. 9:55

III. Magyar Rendvédelmi Kar Családi Napja rendezvényen vett részt a Börtönmúzeum

A Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye Sátoraljaújhely a III. Magyar Rendvédelmi Kar Családi Napján a rendezvény egyik statikus programjaként volt jelen.