Júniusban 32 fiatal, újonnan felszerelt, jelenleg még képzésben résztvevő büntetés-végrehajtási dolgozó töltötte kéthetes szakmai gyakorlatát a Márianosztrai Fegyház és Börtönben. Közülük többen jelezték, hogy a képzés elvégzése után szívesen dolgoznának az intézetben.

Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön
Márianosztra földrajzi sajátosságai miatt tömegközlekedéssel aránylag nehezen közelíthető meg. Szerencsére az intézet rendelkezik szolgálati lakásokkal, ami még mindig vonzóerő azon fiatalok számára, akik a büntetés-végrehajtásnál szeretnének dolgozni.
A szolgálati lakások felújításában – ahogyan az intézet karbantartásában is – természetesen fogvatartottak vesznek részt. Kettős haszon ez, hiszen a lakások megújulása, a személyi állomány bővülése mellett a fogvatartottak is értelmes, értékteremtő munkát végezhetnek.