„A kemény munka, az elhivatottság, és a hit túljuttat bármin, és segít valóra váltani mindent.”
Chester Bennington

Intézetünk egy évvel ezelőtt elkezdett valamit. Akkor még nem tudtuk, hogy merre is visz az utunk, de valamit éreztünk a levegőben. Nem tudtuk pontosan megfogalmazni, de éreztük, hogy az irány az jó lehet.Forrás: Békés Megyei Bv. Intézet

A köztudatba férkőzött egy fogalom, amiről addig is tudtuk, hogy fontos, de amikor munkához láttunk érezhetővé is vált az igénye. Miről is beszélek!? Azt hiszem, mindenki sejtheti, hisz a bv-s mindennapjaink célja. 

Nemrég egy általam nagyra becsült ember azt mondta "miért kell idegen szóval illetni ezt a célt, ha szép magyar szóval is ki lehet fejezni". 

                                                   REINTEGRÁCIÓ

                                      az idegen szavak szótára szerint:

                                                 VISSZAHELYEZÉS

Forrás: Békés Megyei Bv. Intézet

a 2013. évi CCXL. törvény szerinti 83. § (1)-ben foglaltak alapján a szabadságvesztés végrehajtásának célja az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése, valamint a végrehajtás alatti reintegrációs tevékenység eredményeként annak elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon.

A sok-sok munkaóra és energia végül primőr gyümölcsé kezd érni számunkra, hiszen most egy olyan válasz érkezett a civil társadalomtól, ami elismeri és segíti eddigi törekvéseinket. 

Ez év júniusában felkereste intézetünket a Békéscsabai Jókai Színház vezetősége, hogy az általuk szervezett és rendezett Csabai Esték programsorozat egyik prominens előadásának házigazdai teendőit ellássuk.Forrás: Békés Megyei Bv. Intézet

Forrás: Békés Megyei Bv. Intézet

A felkérésnek szívesen eleget tettünk, hisz az intézetünk a kultúra jegyében a fogvatartottak fent említett törekvéseit felkarolva szeretne tenni azért, hogy valóban a társadalomba való visszailleszkedést segítsük elő. 

Forrás: Békés Megyei Bv. Intézet

A performansz június 30-án kelt életre Bartha Boróka sepsiszentgyörgyi művésznő előadásával, amikor is újból elmondhattuk azt, hogy a drámapedagógia és a fogvatartotti színházi szereplések milyen mértékben növelik az intézetben fogvatartottak önbecsülését, a társadalomba való visszailleszkedés iránti igényét és a jogkövető állampolgár attitűdjének maradéktalan megfelelését.

Forrás: Békés Megyei Bv. Intézet

A résztvevők szó szerint ízelítőt kaphattak a fogvatartottak elhivatottságáról, mivel erre az epochra saját kezűleg készített pogácsával, valamint limonádéval készültek. 

Forrás: Békés Megyei Bv. Intézet

Forrás: Békés Megyei Bv. Intézet