2016-ban indult –egy két gyermekes anyuka ötlete alapján- az a kezdeményezés, hogy a nyári szünetben, amíg a szülők dolgoznak, általános iskolás gyermekük felügyelet mellett, élményekkel gazdagodva tölthesse az idejét. A folyamat idén sem szakadt meg, hiszen a szülők és gyermekek körében évről évre nagy sikert aratnak a programok. Ezt mutatja az is, hogy az első héten részt vevő gyermekek nagy része a második héten is ott volt.

A „Börtöntábor” szervezői a kedvelt régi programok mellett minden évben igyekeznek valami újat is kitalálni.  Így volt ez most is.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Az első hét rögtön újdonsággal kezdődött, hiszen a soproni férfi és női kosárlabda klubok néhány játékosával tölthettek el a gyermekek másfél órát egy edzés keretében. Ezután pedig a labdaformánál maradva egy bowling pályán próbálhatták ki magukat.

Mindkét héten kirándultak a soproni TAEG munkatársaival és nem hagyhatták ki a tavalyi évben közkedvelt mozit és gokartot sem.
Kicsit visszatekinthettek a múltba a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör segítségével, akik nem csak egy csatát mutattak be nekik, hanem megismerhették a korabeli katonák öltözékeit, használati tárgyait és fegyvereit is.

Egy kis néptánc, Krav Maga és drámapedagógus által szervezett játék is belefért a programba, és bejárták a Soproni Petőfi Színházat is pincétől a padlásig.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Új programelemként került be az első héten a környezettudatosságra nevelés érdekében a szemétszedés, melyet a gyermekek körében elért nagy sikere miatt a második hétre is be kellett iktatni.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

A tábor jellege miatt nem lehetett kihagyni a rendvédelmi szerveknél tett látogatást sem, így jártak a mentők, a tűzoltók és a rendőrség soproni objektumaiban, de természetesen tartottak bemutatót a fegyház műveleti csoportjának tagjai és kutyásai is.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Minden programot nem is lehet felsorolni, de az évről évre visszatérő és az újonnan csatlakozó gyermekek csillogó szeme és lelkesedése idén is igazolták a tábor sikerét.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Köszönjük az ötletet és az évről évre színvonalas programokat Fuszik Eszternek, valamint a gyermekek felügyeletét vállaló további három kolléganőnek.