A fogvatartottak foglalkoztatására létesült Nostra Kft. élén változás történt az elmúlt év végén. A társaság eddig is kivette részét a térség gazdasági működéséből, de a jelenlegi ügyvezetőnek további nagy tervei is vannak.

A fogvatartottak foglalkoztatása – és ezen belül a munkáltatás – több indok miatt is kiemelt feladata a büntetés-végrehajtásnak. Az elítélt így maga, családja és a társadalom számára is hasznos tevékenységet végez, hozzájárul a fogvatartás költségeihez valamint fejleszti kompetenciáit, bővülnek ismeretei, így reményeink szerint szabadulás után könnyebben találja meg a tisztes megélhetés lehetőségét.

A letöltőházak mellett működő – direkt erre a célra alapított, állami tulajdonban lévő – gazdasági társaságok tavaly ünnepelték 20. születésnapjukat, a közelmúltban pedig aláírtak egy szerződést, mely megalapozza holdingszerű működésüket. A Márianosztrán működő Nostra Kft. is tagja lett ennek a gazdasági csoportnak.

A Kft. tevékenysége többször alakult már át, a jelenleg fő profilként működő faipari és papíripari tevékenység mellett a 2014. december 1-jétől ügyvezetői igazgatói posztot betöltő Frank Tibor ny. bv. vezérőrnagy több újítást is szeretne, illetve a jelenlegi tevékenységek fejlesztésével komoly piaci szerep betöltésére törekszik. Célja, hogy a gazdasági társaság tevékenységét akár olyan mértékben felfejlessze, hogy - ha a fogvatartotti munka már kevésnek bizonyul – a környék civil munkaadóit és rajtuk keresztül munkavállalóit is bevonja.  Az eddig is jól működő fa csomagolóanyag (kaloda) gyártására egy olasz céggel kötöttek szerződést. A magyar fél – a hasonló, beszállítást végző olasz cégek mentalitásától némileg eltérően – pontosan tartja a határidőket és magas minőségű terméket szállít. Ennek köszönhetően a jövőben az ügyvezető igazgató a termelés bővítésének lehetőségét reálisnak látja és szorgalmazza. Szintén a faipari profilba illeszkedik a raklapgyártás és –javítás mellett úgynevezett raklapmagasítók gyártása, illetve vasúti talpfák szállításához szükséges távtartók készítése. Ez utóbbi különösebb nagy szakértelmet nem igényel, így akár alacsonyabb végzettségű fogvatatotti csoport is bevonható a gyártásba.

Csomagoló kalodák gyártása a kft. faüzemében. Forrás: Nostra Kft

Fogvatartottak rakodnak az Olaszországba tartó kamionra. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

A cég papíripari tevékenységet bérmunka keretében folytat. Többféle minőségű egészségügyi papír készül itt. A gépsor bővítésével már papírzsebkendőt is gyártanak és csomagolnak Márianosztrán.

 
Papíripari tevékenység bérmunkában folyik. Forrás: Nostra Kft

Papírzsebkendő gyártása és csomagolása nemrég indult. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Egy új lehetőség adódott nemrég, melyet Frank úr teljes mértékben igyekszik kihasználni. Az előkészületek megkezdődtek, a helyszín és a többi szükséges feltétel megvan – a fogvatartottak KRESZ-táblákat is gyártanak majd.

A faipari gépeket egyelőre bérli a társaság. Forrás: Nostra Kft.

Semmi sem megy kárba. A faipari aprítékot is gyűjtik és értékesítik. Tüzelőanyag készül belőle. Forrás: Nostra Kft.

A sport- és természetbarát ügyvezetőnek további újdonságot jelentő ötletei is vannak arra, hogy a kft. továbbra is nyereségesen működjön. Céltudatosságának alapja a piaci nyitás, a partnerek felkutatása és igényeik megismerése, további üzleti kapcsolatok kialakítása.  Ügyel arra is, hogy a társaság civil kezdeményezésekben is megmutassa a jövőben magát, és munkájának jelentőségét. Fontos számára az arculat szélesebb körű bemutatása, a felfokozott marketingtevékenység és a reklám is.

Még több információ a gazdasági társaságról a www.nostrakft.hu oldalon olvasható.