Gulyásfőző versennyel, Stone koncertjével és Rejtő-darabbal búcsúzott a nyár a Szegedi Fegyház és Börtön kultúrális fesztiválján.



Augusztus utolsó szombatján 13 csapat főzte a gulyást népszerű csillagmelódiák kíséretében, a Szegedi Fegyház és Börtön udvarán. A rendezvény vendége volt Stone, szegedi énekes, aki az elítéltek zenekarával is játszott egy számot a népes közönségnek.

Bozó Bea

Délben, amikor a gulyások is elkészültek megérkezett a zsűri: Barta László mesterszakács, az Algyői Halászcsárda tulajdonosa és Pataki Norbert szakács. A zsűri elnöke értékelőjében elmondta, hogy olyan jó ízű leveseket főztek a fogvatartottak, hogy évek múltán, ha majd szabadulnak, bárkit meghívhatnak vendégségbe.

Bozó Bea

13 csapatból 4 kapott oklevelet az ízletes levesért. A gulyásfőző versenyen az együttműködő, szorgalmasan dolgozó elítéltek vehettek részt.

Bozó Bea

Augusztus 30-án, kedden, egy nyári bohózat bemutatójával fejeződött be a Dankó Pista Fesztivál a kultúrkörleten.