Nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára büntetés-végrehajtási dandártábornokká nevezte ki dr. Budai István bv. ezredest, intézetünk parancsnokát. A kinevezést október 19-én, a Sándor-palotában megtartott ünnepségen adták át.

Dr. Budai István bv. ezredes, bv. főtanácsos, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka 1961. február 27-én született. Általános és gimnáziumi tanulmányait Gyöngyösön végezte, majd 1988-ban került a Balassagyarmati Fegyház és Börtön állományába. Előbb felügyelőként teljesített szolgálatot, majd munkája mellett diplomázott a Rendőrtiszti Főiskola büntetés-végrehajtási szakán. Nevelői feladatokat látott el, majd 1994-ben a Fogvatartási Ügyek Osztályának vezetője lett. A szegedi József Attila Tudományegyetemen 1999-ben újabb diplomát szerzett. Az intézet parancsnokhelyettese 2000. július 1-től, majd 2007. január 1-től az intézet első számú vezetője.

Fotó: Apró Andrea
Kinevezését kimagasló szolgálati tevékenységének elismeréséül kapta. Munkáját kiemelkedő felkészültséggel, megalapozott magabiztossággal, hivatása iránti alázattal végzi. Parancsnoki kinevezésekor számos egyéb mellett egyik fő céljaként fogalmazta meg a börtönkápolna felújítását, mely 2009-ben valósult meg.

Gratulálunk az elismeréshez, további munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!