Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok parancsnok, kölcsönös előkészítést követően, november 12-én, ünnepélyes keretek között, együttműködési megállapodást írt alá az elítéltek és egyéb jogcímen fogvatartottak társadalomba történő visszaillesztésének elősegítéséről, illetve a pártfogó felügyelői tevékenységről.

Az együttműködési megállapodás elsődleges célja, hogy a felek a fogvatartottak sikeres reintegrációja érdekében, a pártfogó felügyelői és büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelői tevékenység során, a hatáskörükbe utalt feladataikat minél hatékonyabban, eredményesebben valósíthassák meg, segítve egymás munkáját, és a legmegfelelőbb gyakorlat kialakítását.

Forrás: Szombathely
Az eseményt Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok nyitotta meg, külön köszöntötte Harangozó Bertalan kormánymegbízottat, a megjelent vendégeket és a sajtó képviselőit. Kiemelte az együttműködési megállapodás fontosságát, a pártfogói tevékenység büntetés-végrehajtási szervezeten belüli működésének létjogosultságát.

Forrás: 112 Press


Ezt követően Harangozó Bertalan kormánymegbízott beszédében utalt a Kormányhivatal és a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézett között eddig is fennállt gördülékeny munkakapcsolatra, a szervezetek hatékony együttműködésére. Biztosította a megjelenteket, hogy a Kormányhivatal pártfogó felügyelői tevékenységet ellátó szervezeti egységei a jövőben is aktívan közreműködnek a kívánt cél, vagyis a fogvatartottak reintegrációjának az elősegítésében.

Forrás: Szombathely
Dr. Krecskó Erika a Vas Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály főosztályvezetője hozzászólásában beszélt a pártfogói tevékenység átalakulásáról, az új helyzet adta feladatokról, az együttműködés fontosságáról. 

Forrás: 112 Press
Tóth Tamás Tibor dandártábornok kiemelte, hogy a cél megvalósítása érdekében a két szervezet munkatársai megtesznek mindent, hogy az ismeretanyaguk kölcsönösen gyarapodhasson, konzultálnak a már bevált jó gyakorlatokról, biztosítják egymás számára a szükséges szakmai anyagokat, a rendszeres és folyamatos információcserét.

Forrás: Kormányhivatal