Emléklapot kapott intézetünk azon a projektzáró és nyárbúcsúztató rendezvényen, melyet a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Nógrád Megyei Kirendeltsége és a balassagyarmati Reménysugár Otthon szervezett.

A hagyományosan szeptemberben szokásos nyárbúcsúztató rendezvény egy ünnepélyes programmal egészült ki, melyet az otthon egy épületének felújítása jelentett. Az épület ünnepélyes átadására 2014. november 07-én került sor, amikor az intézmény igazgatója megköszönt minden segítséget, mely hozzájárult az épület megújulásához. Külön kiemelte a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjainak segítségét, melyre a jóvátételi program keretében került sor a felújítás utáni tereprendezés és takarítás formájában. A köszönő oklevelet Intézetünk képviselője vette át.
Az ünnepi műsor keretében az Otthon meghívására Intézetünk Szent Dávid Zenekara örvendeztette meg a jelenlévő gyerekeket és vendégeket egy gyermekdalokból összeállított rövid műsorral. A program során jól tükröződött a gyermekekkel kialakult harmónia, mellyel párhuzamosan jelen volt az a szeretetteljes környezet, mely évek óta jellemzi a hasonló rendezvények hangulatát.