„Ott van az intézet elöl, és nem most, hanem évek óta.” – összegezte értékelését Dr. Tóth Tamás bv. dandártábornok, az országos parancsnok általános helyettese a Márianosztrai Fegyház és Börtön ünnepélyes évértékelő állománygyűlésén.

Az állománygyűlésen a személyi állomány tagjai mellett a társ rendvédelmi szervek képviselőit, a környező települések polgármestereit és a Szobi Járási Hivatal vezetőjét is köszöntötte Kovács István bv. alezredes, az intézet megbízott parancsnoka. Beszámolójában elmondta, hogy az intézet a tervezettek szerint végezte 2014. évi munkáját. Elsődleges természetesen a jogszerű, folyamatos és biztonságos fogvatartás végrehajtása volt. Emellett külön kiemelte pozitívumként a személyi állomány túlszolgálatának csökkenését, a foglalkoztatott fogvatartottak magas arányát, a folyamatosan csökkenő, hatékony  energiafelhasználást. Az idei év fő céljai közt  a fogvatartottak 100 %-os foglalkoztatását, további energiamegtakarítást és korszerűsítéseket említett.  Az állománygyűlésen részt vett Biczó László bv. dandártábornok, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnoka, korábbi márianosztrai parancsnok is, aki örömmel nyugtázta, hogy az intézet tovább haladt a megkezdett úton és a szervezet teljesítményértékelési rendszere alapján akár egy képzeletbeli dobogós helyre is felállhatna. S mivel az év jelentős részében ő vezette a Márianosztrán folyó munkát, megköszönte a személyi állomány és az Országos Parancsnokság tevékenységét is.

Két parancsnok is vezette 2014-ben az intézetet Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Tavaly a Nostra Kft. vezetésében is változás  következett  be, december elsejétől Frank Tibor ny. bv. vezérőrnagy látja el az ügyvezető igazgatói feladatokat. Röviden beszámolt arról, hogy a kft. fő profilja a papíripari bérmunka és a faipari tevékenység, melyből ugyan nyereséget számolhattak el az elmúlt évben, de az idén további fejlesztést és új lehetőségek  feltárását tervezik.


A helyi vezetők után Dr. Tóth Tamás bv. dandártábornok, az országos parancsnok általános helyettese előbb a büntetés-végrehajtási szervezet egészének múlt évi értékeléséről vázolt fel néhány fontos gondolatot, majd a korábbiakban hallottakhoz fűzött hozzá észrevételeket, ahol kellett kritikát, értékelő szavakat. Külön kiemelte a Márianosztrai Fegyház és Börtön állománymegtartó rendelkezéseit és képességét valamint a stabil, nyugodt gazdasági helyzetet.

Összegez és értékel Dr. Tóth Tamás dandártábornok. Balra mellette Frank Tibor ny. bv. vezérőrnagy a Nostra Kft ügyvezető igazgatója Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön