Szent Kereszt Kápolna. Március 22-től így nevezik a Szegedi Fegyház és Börtön II-es objektumában a fogvatartottak egyházi foglalkozásainak helyszínét. Gyulay Endre emeritus megyéspüspök ünnepi szentmisén áldotta meg a Szent Kereszt Kápolnát és az "Akit érettünk tövissel megkoronáztak" című rézkarcot, amelyet ő ajándékozott a Szegedi Fegyház és Börtönnek.

Bozó Bea SZFB

Az ünnepi szentmisén megemlékezett Jézus Krisztus szenvedéséről és feltámadásáról, elmondta, hogy Isten szeretete a börtönfalakon keresztül is áthatol. „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja barátaiért” - hangsúlyozta.

Bozó Bea SZFB

A börtönben hosszú éveket kell eltölteni, de ha a börtönlakónak ott van a szívében a megbocsátás és a bocsánatkérés, jósággal tudja elviselni a büntetés éveit. A feltámadás ereje arról beszél, hogy van remény, mi is feltámadunk. Mindig erőt ad a zárt világban, ha érezzük, Isten velünk van.

Bozó Bea SZFB Ezután a püspök felszentelte a kápolnát, megáldotta az oltárképet. Majd a bűnbánattartás után következett az igeliturgia Kretovics László esperes és Juhász Tibor börtönlelkész közreműködésével, ezt követte a főpásztor tanítása végül egy fogvatartott olvasta fel a hívek könyörgését.

Bozó Bea SZFB
Az áldozás után Kozák József bv. alezredes, a büntetés-végrehajtási osztály vezetője megköszönte a Szegedi Fegyház és Börtön vezetése nevében az ajándékot. A fogvatartottak verset mondtak a Szent Keresztről.  Közös imával és főpásztori áldással fejeződött be a püspöki szentmise.

Bozó Bea SZFB