Méltó megemlékezést tartottak a szombathelyi fogvatartottak 2015. árilis 10-én a költészet napjáról, versmondó verseny keretében, ahol szép számban, lelkesen verseltek az indulók, érdeklődő közönség előtt.

József Attila Mama című versének sorai többször felcsendültek – a költészet napja alkalmából - fogvatartottak számára rendezett versmondó versenyen.

Forrás:kepafalon.hu

A selejtezőket követően, a döntőre 2015. április 10-én került sor.
Huszonhat fogvatartott indult lelkesen a megmérettetésen, a mama című vers, kötelező elemként épült be a versenybe, ezt követte a szabadon választott költemény, amely több esetben saját vagy rabtárs költeménye volt.

Forrás: kepafalon.hu

A döntőbe a nyolc legtehetségesebb versenyző kerülhetett be. Mintegy százfős nézősereg előtt teljesítettek a fogvatartottak, sokszor egészen egyéni előadásmódban, akik lelkesen bíztatták őket. A versek közötti pihenőkben, átmenetként igényes, halk muzsika szólt a zeneszakköri tagok jóvoltából.
A zsűrit Lang Anna drámaszakkör vezető és Németh Zsolt költő alkotta, akik hosszú tanakodás után döntöttek a helyezésekről. A verseny kitűnő előadásokat hozott, és méltó megemlékezés volt József Attila költőről.