A Tököli Országos Bv. Intézet és a Fiatalkorúak Bv. Intézetének tizenöt fogvatartottja állhatott újra a világot jelentő deszkákra szeptember 17-én, ahol közel száz nézőből álló civil nagyközönség előtt mutatkozhattak be, ezúttal a Kérdőív című darabbal.

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

 

A program előzménye a Pálhalmai Országos Börtönszínházi Találkozó volt. A júniusi megmérettetésre már hónapokkal azelőtt készültek a fogvatartottak - munka és tanulás után - a fennmaradó szabadidejükben. A próbákat ezúttal Nagy Klára Katalin bv. százados, valamint Csizmadia Csaba bv. százados mellett profi felkészítők is segítették, nevesen Fort Ágota Krisztina beszédtechnika tanár, valamint Keserű Imre drámapedagógus is.

A fanyar hangvételű, humoros írás rap-es összekötő szövegekkel – a jelenetek között – görbe tükröt tart a társadalomban élők felé. A darab fogadtatása minden várakozást felülmúlt, Frenkó Zsolt, a Pinceszínház művészeti vezetője felkarolta az előadást, s mint kiderült: nem döntött rosszul, a közönség óriási vastapssal jutalmazta a produkciót.

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet

Forrás: Tököli Országos Bv. Intézet