A Balassagyarmati Fegyház és Börtön valamint a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete között fennálló együttműködés felülvizsgálata valósult meg az elmúlt napokban. Ennek eredményeképpen szeptember 27-én és 29-én a szervezetek vezetői a megújult együttműködési megállapodásokat írták alá Balassagyarmaton.

A balassagyarmati börtön lehetőségeihez mérten mind szélesebb körben igyekszik részt vállalni a bűnmegelőzési feladatok terén és kiemelt figyelmet fordít a biztonságra is. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal való szakmai múlt hosszú időre tekint vissza, a két szervezet kapcsolatát a kölcsönösség és eredményesség jellemzi.

Fotó: Lelovics Zoltán
A jogszabályi változásokra figyelemmel kellett a korábbi együttműködési megállapodást felülvizsgálni és egyben értékelni, és ennek megfelelően végrehajtani a szakmai protokoll frissítését. Az együttműködési megállapodás aláírására ünnepélyes keretek között történt a Balassagyarmati Fegyház és Börtön tárgyalótermében, ahol Dr. Budai István bv. ezredes, intézetparancsnok, valamint Dr. Nagy László r. dandártábornok, rendőrfőkapitány ratifikálta a megállapodást.

Fotó: Lelovics Zoltán

A szervezetek vezetői egyúttal kihangsúlyozták a társszervek közötti tradicionális és szakmai alapokon nyugvó kapcsolattartás fontosságát és eredményesnek értékelték az eddig megvalósult szoros szakmai együttműködést.

Fotó: Lelovics Zoltán
A Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetével szintén évtizedes az együttműködés, a fogvatartottak reintegrációja kapcsán számos segítséget kapunk a szervezettől. Júliusban a szervezetek központi szinten vizsgálták felül az eddig érvényben lévő együttműködési megállapodást, melynek következtében új tartalommal egészült ki a dokumentum. Emellett megyénkben nyugdíjas éveibe lépett a vöröskereszt vezetője, így feladatait szeptember hónaptól átadta utódjának. Mindezek fényében tekintettük át az érvényben lévő megállapodásunkat, amely az országos dokumentummal összhangban, a helyi sajátosságoknak megfelelően módosult.

Fotó: Lelovics Zoltán

A megállapodást Dr. Budai István ezredes, intézetparancsnok és vendége, Szilágyi Leonóra, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének vezetője írták alá.