A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet történetében első ízben nyílt alkalom arra, hogy a börtön lakói püspöki istentiszteleten vehessenek részt

Az ádventi elmélyülést Virág György, intézetünk börtönlelkészének köszöntője nyitotta. Gondolataiban utalt arra, hogy milyen fontos az emberek számára ez az időszak, és hogy még fontosabb a börtön falain belül élőknek.

Virágy György börtön lelkész

A bevezető szavak után Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét és áldotta meg a jelenlévőket.

Dr. Fekete Károly református püspök

Gyulai Erkel Kórus

 

A vendégek soraiban volt Dr. Gonda László külügyi és ökumenikus referens is, valamint a rendezvényen fellépet a nemzetközi sikerekkel is büszkélkedő Gyulai Erkel Kórus, akik egyházi és világi énekekkel tették színesebbé a programot. A műsorban fogvatartottak által előadott versek is hallhatóak voltak.

Fogvatartottak előadása

Áldás