Nagysikerű műsort adott Dinnyés József a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben Huszár Gál XVI. századi énekeskönyvéből.

Évtizedek óta „járja a börtönöket”, missziósként dalaival a népszerű művész. Május 9-én megtartott műsora a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódott. A műsor előtti percekben kötetlenül beszélgetett a fogvatartottakkal, kíváncsi volt sorsukra, életükre, nehézségeikre, Megérezhették, hogy az idősebb testvér bölcsességével inti őket.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Közvetlensége elvarázsolta közönségét. Bemutatkozása után hangszeréről, a kobozról beszélt, majd sokféle műfajban meg is szólaltatta azt. Hallhattunk népdalokat, megzenésített verseket, és természetesen vallásos dicséreteket is. A dalok között történelmi ismereteket, és saját élettapasztalatait is átadta hallgatóinak. Hitét, református vallását sem rejtette véka alá, de szívesen beszélt családjáról is.
Jelen előadása az elsők között volt, hiszen ezzel a műsorával végig járja Magyarország összes bv. intézetét, hogy taníthasson hitről, emberségről, művészetről.
Köszönjük a közvetített értékeket, visszavárjuk!