Október 23-án a Balassagyarmati Fegyház és Börtön kápolnájában fogvatartottak emlékeztek ’56 hősi forradalmára, majd egy rendkívüli kiállítás megnyitására is sor került.

A műsorban szereplők egyenként is a nehezen kezelhető fogvatartottak közé tartoznak, mégis összehozta őket a közös feladat, hogy Magyarország egyik legnagyobb nemzeti ünnepén együtt hajtsanak fejet a hősök előtt.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Többségüknek elképzelhetetlen volt, hogy a börtönben verset, prózát tanuljon, és azt a fogvatartott társainak előadja. A cél azonban, hogy méltóképpen ünnepeljenek, elnyomta bennük a „rossz énjüket”.
Az előadás után a program vezetője filmbejátszásokat vetített le a „Nincs kegyelem” című filmből, mely az ’56-os salgótarjáni véres eseményeket dolgozta fel, mely kapcsán a film egyik szereplője emlékezett vissza a forgatás napjaira és adott számot arról, hogy milyen változásokat hozott számára ez a filmszerep. Zárszavában kiemelte, hogy roma-magyar egy cél érdekében küzdött a forradalom, és szabadságharc győzelméért.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börztön
Végül Szakács László bv. szds. egy olyan időszaki kiállítást nyitott meg, ahol általa hosszú évek alatt gyűjtött ’56-os relikviák, forradalmi röplapok, újságok, ÁVO-s egyenruha, pufajka, és az amerikai segélyszállítmányból kapott élelmiszer adományok  kerültek bemutatásra. 

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön
A történelmi áttekintés egy rendhagyó történelemórával is felért, hiszen nemcsak a forradalom napjairól beszélt, hanem az előzményekről, és a forradalom leverését követő megtorlások is hangsúlyt kaptak.
Az előadás utáni csend, amely a hallgatóság soraira telepedett rá egyértelművé tette, hogy a megemlékezés örök nyomot hagyott a hallgatóság minden tagjában.