Kovács László extrémsportoló tartott motivációs előadást a balassagyarmati fogvatartottak egy csoportjának szerdán, amiben legutóbbi, bolíviai túráját is bemutatta. A több mint 400 kilométeres gyaloglása során a világ legmagasabb (só)sivatagát hódította meg, mellyel világszintű sporttörténelmet írt.

A sportoló nem először járt intézetünkben. Expedíciói, jelentősebb sporteseményei után évek óta eljön a fogvatartottakhoz, és megosztja élményeit, felkészülését, nehézségeit és az azokra kialakított megoldásait.  Néhány fontos eszközzel indul csupán útjára, melyekkel általában sikerül megoldania az extrém körülmények nem hétköznapi nehézségeit.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Előadásában elmondta, milyen nagy hangsúlyt fektet az előkészítésre, gondosan ügyelve a részletekre. Ha előrelátó tud lenni, könnyebb a dolga később, bár mindig találkozik olyan körülménnyel, melyre a helyszínen kell reagálnia. Azt mondja, fontos az akarat, az elszántság, de még fontosabb, hogy minden körülményhez jól tudjon alkalmazkodni. Itt jön a felkészülés szerepe. Edzés, edzés, és edzés. Eddig mindig sikerült a kitűzött célt elérni, és minden nehézség erősíti.
Ezúttal a világ legmagasabb sivatagát szelte át, benne két 6000 méter tengerszint felett fekvő vulkánt is érintett. Az alap szint 3700-4000 méter, mindenhol só, na meg néhol kövek, ahol csakis kitartására és leleményességére volt utalva.  A halálsivatagnak is nevezett helyet még senki sem szelte át, ezzel írt sporttörténelmet. Napi 30-50 kilométert gyalogolt, amikor nappal plusz 35 fok, éjjel mínusz 20 fok is volt. 13 nap kihívás, mellyel újabb tapasztalatokat szerzett. Erősödött testben és lélekben.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön
A fogvatartottak érdeklődésére számos részletről is beszámolt, válaszaiban is a kitartásra, a céljaik elérésére biztatta a kérdezőket. Őszinte elismeréssel fordultak a jelenlévők az előadó felé, és gratuláltak teljesítményéhez.

Köszönjük az előadást és sok sikert a folytatáshoz!