2014. november 14-én több szervezet, így a Balassagyarmati Fegyház és Börtön közreműködésével országos szakmai konferenciára került sor szűkebb hazánkban „Zárt ajtók-nyitott lelkek” címmel

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Magatartástudományi Tanszéke, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetén belül működő Kriminál- és börtönpedagógiai Szakmai Műhely és intézetünk szervezésében létrejött rendezvényt Balassagyarmat város önkormányzata is támogatta, hiszen a délelőtti programoknak a volt Vármegyeháza adott otthont.
A konferenciát Dr. Hegedűs Judit tanszékvezető, egyetemi docens, a rendezvény főszervezője, Medvácz Lajos Balassagyarmat város polgármestere, és Budai István bv. ezredes úr köszöntő szavai nyitották meg, majd a szakmai előadások következtek. Rövid szünet után az intézetben működő, fogvatartottakból álló színjátszó csoport a reintegráció és „gyermekvédelem” jegyében adott elő tanúságos színdarabot, melynek zenéjét maguk szerezték, a történetet a csoport tagjai alkották. Mindezt vastapssal jutalmazta a 170 fős lelkes közönség.
A délutáni program keretében áldozatsegítő, gyermekvédelem, bűnmegelőzés, profilalkotás témakörökben szekcióülések formájában folytatódott a rendezvény, melyek közül az utóbbi három szekciónak a Balassagyarmati Fegyház és Börtön adott helyet.
Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, aki hozzájárult a konferencia sikeres lebonyolításához!
Szöveg: Lelovics Zoltán

Fotó: Lelovics Zoltán

Fotó: Lelovics Zoltán

Forrás: Lelovics Zoltán