Az első roma egyházi példakép tiszteletére mutatott be szentmisét intézetünk kápolnájában Turai János plébános atya, valamint a váci egyházmegye cigánypasztorációs lelkésze.

Boldog Ceferino augusztus havában ünnepelt egyházi példakép, ezért Balassagyarmaton minden évben megemlékezünk a fogvatartottak körében. Ezúttal Turai János balassagyarmati plébános atya mutatta be a szentmisét, valamint megtisztelte intézetünket jelenlétével Dúl Géza atya is, aki a váci egyházmegye cigánypasztorációs lelkésze.

Fotó: Balassagyarmati Fegyház és Börtön

 Általa tudhattunk meg többet Ceferino életéről, aki lókereskedőként is a tisztességről és a becsületről tett tanúságot, majd több fordulattal az életében pap lett, hite miatt bebörtönözték és meg kellett halnia. Ő az első roma példakép, akit az egyház boldoggá avatott élete és vértanúsága okán. A szentmise részeként tanúságtételre is sor került. A szentmise zenei szolgálatát az intézet Szent Dávid kórusa adta.
Az atyák üzenete szerint az egyik legfontosabb szeretetben élni, tisztelni a családot és társainkat.
Köszönjük a résztvevők szolgálatát!