2017. június 6-án a kilencedik osztályos tanulók nagy örömmel vették át bizonyítványaikat a tanévzáró ünnepségen.

A fiatalkorú és felnőtt elítélt, illetve előzetesen letartóztatott fogvatartottak mellett a pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója, az oktatók, valamint intézetünk parancsnokhelyettese vett részt a bizonyítványosztáson.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

Néhány tanuló hagyományos módon egy-egy verssel készült a tanárok búcsúztatására, majd 16 fő vehette át a bizonyítványt. Az osztály teljesítményének átlaga 3,26 százalék, ebből egy tanuló kiemelkedő eredménnyel, 4,83-as átlaggal zárta a tanévet.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet

A József Nádor Gimnázium 2008 óta van jelen az intézetben, eddig minden évben indult kilencedik osztályos képzés, melyet a tanuló fogvatartottak kivétel nélkül sikeresen teljesítettek.

Fotó: Baranya Megyei Bv. Intézet