Az soha nem volt kérdés, hogy az intézet csatlakozzon-e egy olyan országos programhoz, ahol lehetősége van a fogvatartottaknak a közösség javára történő jóvátételre. Az már inkább, hogy a mostani körülmények között, a rengeteg munka mellett, hogyan oldjuk meg?

Szerencsére mindig vannak munkatársak, akik a leterheltségük mellett áldozatos munkával és összefogással lehetővé teszik, hogy a fogvatartottak szabadidejüket hasznosan eltöltve bizonyíthassák a társadalomnak, az állampolgároknak, a környezetüknek és maguknak is, hogy készek tenni megítélésük javítása érdekében.

Forrás: Szombathelyi OBVI

A fogvatartottak nagyon örültek a lehetőségnek, de volt egy kérésük. Lehetőleg olyan helyen kerüljön sor a munkára, ahol a város polgárai is észre fogják venni azt.
Számukra nemcsak az volt a lényeg, hogy kicsit kimehessenek az intézet falain kívülre, hanem az is, hogy megmutathassák, szívesen dolgoznak a közösség javára.

Forrás: Szombathelyi OBVI

Az idei évben a vasútállomás környékétől a város széléig kivezető Söptei út mindkét oldalán, mintegy két kilométer hosszan nyolc fogvatartott nagyon lelkes munkával, több mint 15 zsák szemetet gyűjtött össze a TeSZedd program keretén belül.