Történelmi előzmények

1951-től 1953-ig működött a tiszalöki internálótábor, amelyet egy új vízlépcső és vízerőmű felépítésének céljával hozták létre. Lakói többségükben olyan hadifoglyok voltak, akiket 1950 decemberében és 1951 elején adták át a szovjet hatóságok a magyar ÁVH-nak, azonban az nem engedte őket szabadon.

A tábor rabállományát többségében a népi németek (svábok, akik a Waffen SS kötelékében szolgáltak) adták. Az őrizetesek között nagy számban voltak olyanok, akiknek – bevonuláskori lakhelyüket tekintve – állampolgársága időközben megváltozott: Románia, Csehszlovákia, vagy éppen a „titóista” Jugoszlávia lett az otthonuk. A tábor létszáma 1400-1500 fő körül mozgott.
A tiszalöki táborban – mindennél nagyobb port kavart – kiprovokált „zendülés”, a szabadítások és az amnesztiarendelet végrehajtásának késleltetése miatt tört ki. Ennek a végkifejlete lett az 1953. október 4-én bekövetkezett tragikus esemény, amelynek során öten meghaltak, heten súlyos, tizenketten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Parancsnoki épület. Fotó: TOBVI

A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet az első közép-európai PPP (Public Private Partnership) konstrukcióban, az állami és magánszektor együttműködésében épült büntetés-végrehajtási intézet.
2004-ben a 2126/2004.(V.28) számú kormányhatározattal kezdődött meg a PPP beruházások végrehajtása.
A kormányhatározat két új (Szombathelyen 800, Tiszalökön 700 fős) büntetés-végrehajtási intézet létesítéséről rendelkezett. Így csaknem száz év után új büntetés-végrehajtási intézetek létesülhettek Magyarországon.
Az új büntetés-végrehajtási intézetek megnyitásával jelentősen javultak a jelenlegi büntetés-végrehajtási telítettségi mutatói, mivel átadásuk után az átlagos 135%-os (14.689 fogva tartott elítélt) zsúfoltság 120%-ra csökkent.
Lakossági fórumok, az építési engedélyezési majd kiviteli tervek elkészítése, az engedélyezés és a közmű szerződések megkötése után került sor a börtön alapkövének ünnepélyes letételére 2006. március 6-án.
Az intézet teljes körű tervezését a KÉSZ Kft. végezte.
A régészeti feltárások elvégeztetése és a felszíni vizek elvezetése után következett az intézet kivitelezése, mely összesen 16 hónapot vett igénybe.
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 2008. január 14-én, 40 elítélt befogadásával kezdte meg működését.


Építkezés. Fotó: TOBVI

Az objektum ünnepélyes átadására 2008. március 27-én került sor.
Az intézet létrehozásában kiemelkedő jelentőséggel bírt Tiszalök támogató hozzáállása.
A város megközelítése ideális vasúton, közúton egyaránt.
Budapestről 2 óra alatt elérhető az M3-as autópálya polgári szakaszán. A város közel van Magyarország keleti részének nagyvárosaihoz: Nyíregyháza 30 km, Miskolc 60 km, Debrecen 65 km távolságra található.

 Csillag szárnyak. Fotó: TOBVI