A büntetés-végrehajtási szervezet 2016. évi Országos Judo Bajnokságát október 17-én rendezték az UTE Megyeri úti Sportcsarnokában. A Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja által szervezett versenyen 14 csapat, és összesen 98 versenyző indult.

A rendezvény Szabó Zoltán bv. ezredes, a BvOTRK igazgatójának és Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnökének megnyitó szavaival kezdődött. A sorsolások után a versenyzők négy tatamin, a nőknél négy, a férfiaknál hat súlycsoportban versenyeztek.

Fotó: BvOP

Fotó:BvOP

A győzteseknek járó kupákat és okleveleket Schmehl János bv. vezérőrnagy az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese adta át, aki záróbeszédében kiemelte a sport, az oktatás, valamint a büntetés-végrehajtás létszámbővítésével kapcsolatos intézetekre háruló feladatok jelentőségét.

Fotó:BvOP

Fotó:BvOP

Az összesített csapateredmények a következők:

I. Fővárosi Bv. Intézet
II. Jász-Nagykun-Szolnok megyei Bv. Intézet
III. Állampusztai Országos Bv. Intézet
IV. Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet
V. Kalocsai Fegyház és Börtön
VI. Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Egyéni eredmények:

Női -52 kg súlycsoport
I. Oláh Edit bv. őrm. Fővárosi Bv. Intézet
II. Szabó Nikolett bv. őrm. Fővárosi Bv. Intézet
III. Huszák Nikoletta bv. törm. Márianosztrai Fegyház és Börtön

Női -63 kg súlycsoport
I. Timkó Diána Mercédesz bv.törm. Jász-Nagykun-Szolnok M. Bv. Intézet
II. Fészki Enikő bv. őrm. Fővárosi Bv. Intézet

Női 70 kg súlycsoport
I. Nemesné Horváth Krisztina bv. tzls. Jász-Nagykun-Szolnok M. Bv. Intézet
II. Purgel Adrien bv. őrm. Jász-Nagykun-Szolnok M. Bv. Intézet
III. Zinner Kitti bv. őrm. Fővárosi Bv. Intézet

Női 78 kg súlycsoport
I. Szabó Tímea bv. ftörm. Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet
II. Kardos Beatrix bv. törm. Szegedi Fegyház és Börtön

Férfi -66 kg súlycsoport
I. Szilassy Roland bv. őrgy. BV. Országos Parancsnoksága
II. Madarász Tibor bv. ftörm. Pálhalmai Orsz. Bv. Intézet
III. Horváth Tamás bv. őrm. Közép-Dunántúli Orsz. Bv. Intézet

Férfi -73 kg súlycsoport
I. Leidinger Árpád bv. szds. Fővárosi Bv. Intézet
II. Horváth Marcell bv. törm. Somogy Megyei Bv. Intézet
III. Illés Kristóf bv. őrm. Fővárosi Bv. Intézet
III. Sereg Milán bv. törm. Kalocsai Fegyház és Börtön

Férfi -81 kg súlycsoport
I. Szőke Márk bv. őrm. Veszprém Megyei Bv. Intézet
II. Szabó Gábor bv. őrm. Fővárosi Bv. Intézet
III. Czobor Zsolt bv. ftörm. Állampusztai Orsz. Bv. Intézet
III. Szénási Roland bv. őrm. Fővárosi Bv. Intézet

Férfi -90 kg súlycsoport
I. Rékási Gábor  bv. tzls. Jász-Nagykun-Szolnok M. Bv. Intézet
II. González-Viscaya Márk Enok bv. ftörm.     Fővárosi Bv. Intézet
III. Pabar Zoltán bv. őrm. Jász-Nagykun-Szolnok M. Bv. Intézet
III. Pópity Péter bv. tzls. Szegedi Fegyház és Börtön  

Férfi -100 kg súlycsoport
I. Táp Ferenc bv. ftörm. Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
II. Makra Dávid bv. őrm. Fővárosi Bv. Intézet
III. Dobrai Mihály Fővárosi Bv. Intézet
III. Kállai Róbert  bv. ftörm. Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Férfi +100 kg súlycsoport
I. Barna Zoltán bv. alez. Kalocsai Fegyház és Börtön
II. Szidor Gábor bv. tzls. Fővárosi Bv. Intézet
III. Csepregi János bv. tzls. Fővárosi Bv. Intézet
III. Vajda Péter bv. őrm. Bács-Kiskun M. Bv. Intézet

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

 Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

 Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

 Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP