A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön ismét megszervezte a Belügyminisztérium országos sí és snowboard versenyét a Zemplén Kalandpark I. sípályáján, melyre közel negyvenhat belügyminisztériumi szervezeti egység 91 versenyzője adta le nevezését.

Az enyhe időjárás miatt  2018. február 8.-ára elhalasztott esemény fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter, védnökei pedig dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, illetve Vincze P. Márton, a Magyar Rendvédelmi Sportszövetség ügyvezető elnöke voltak. A versenyre a Belügyminisztérium alá tartozó valamennyi szerv és szervezeti egység meghívást kapott, így többek között a TEK, a rendőrség, a katasztrófavédelem, az alkotmányvédelmi hivatal, a büntetés-végrehajtás, valamint a vízügyi igazgatóságok munkatársai is neveztek. Az idei bajnokság különlegessége volt – a pályatűzés és jelölés mellett – az időjárás változatossága is, mivel a csapadék szinte minden formájában részesülhettek a versenyzők.

Fotó: Szabó Bence

A 23. alkalommal megrendezett síverseny helyszíne ismét a Zemplén Kalandpark volt, ahol rendszeresen szerveznek sí- és egyéb sportrendezvényeket, ezért nagy tapasztalattal segítettek a lebonyolításban. Az egyik pálya egyébként olyan műanyag borítást kapott nyolc évvel ezelőtt, amely alkalmassá tette arra, hogy télen, nyáron is síelhessenek az idelátogatók. A kalandpark sípályáit egyébként 13 hóágyú látja el – akár 3 nap alatt is – megfelelő hómennyiséggel, így az már több éve alkalmas versenyek rendezésére, a kedvezőtlen időjárás ellenére is.

Fotó: Szabó Bence

A résztvevőknek, és a díjazottaknak is gratulálunk! 

Fotó: Szabó Bence

Külön elismerés jár a büntetés-végrehajtás dolgozóinak, akik három kategóriában is elhozták az első helyezést, több más dobogós helyezés mellett.

Fotó: Szabó Bence

Fotó: Szabó Bence

Fotó: Szabó Bence

Fotó: Szabó Bence

Fotó: Szabó Bence

Fotó: Szabó Bence