A Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet martonvásári objektumában, 2017. november 22-én a martonvásári székhelyű Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium középsúlyosan fogyatékos tanulói részére adomány adtunk át.

Az adományok gyűjtése fogvatartotti kezdeményezésre indult, melyben a fogvatartottak önkéntes alapon vettek részt, és az adományt az általuk vásárolt, valamint a csomagban beérkezett papír-írószerekből és édességekből állították össze.

Forrás: KDOBVI
Az átadás helyszíne a martonvásári objektum közösségi helyisége volt, melyen az iskola részéről az igazgatónő, valamint néhány tanuló vett részt, az intézetet az objektum parancsnok-helyettese képviselte.

Forrás: KDOBVI
 
Az átadást követően az iskola igazgatója, Orbánné Molnár Anikó röviden bemutatta az intézményüket és elmondta, hogy minden egyes adományt nagy örömmel fogadnak. Csima Miklós bv. alezredes, az objektum parancsnok-helyettese az adományozás fontosságáról, és annak fogvatartottakra gyakorolt pozitív hatásáról beszélt.