Fogvatartottak is részt vesznek az egykori honvédségi Dobó István laktanya rendbetételében, amely ősztől az igazságszolgáltatás szervei, az Egri Törvényszék és a Heves Megyei Főügyészség számára biztosít átmenetileg helyet.

Fotó: Simon TamásAz igazságszolgáltatási szervek előreláthatóan két évig dolgoznak majd itt, mialatt a Törvényház teljes felújítása zajlik 3,5 milliárd forintos költséggel.

Fotó: Simon Tamás

A két „iker” épületszárnyat veszik majd használatba, az egyikbe törvényszék, a másikba a főügyészség költözik, illetve egy harmadik épületben legalább 100 ember befogadására alkalmas nagy méretű tárgyalótermet, úgynevezett esküdtszéki termet alakítanak ki. A ma még elhanyagoltnak mutatkozó udvari területek rendbetételében a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai lesznek segítségükre a „Börtön a városért” program keretében.

Fotó: Simon Tamás

A tervek szerint októberre sikerül átköltözni és megkezdeni a laktanyában a munkát.

Fotó: Simon Tamás