A félig nyitott börtön szomszédságában 1997-ben kezdte meg működését a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete. A 30 fő befogadására kialakított létesítményt Fazekas Mihály tervezte.
 
A racionálisan elrendezett, sajátos formájú épületegyüttes egy, az irodákat, orvosi rendelőt, könyvtárhelyiséget, kondi-termet, és tantermeket magába foglaló központi szárnyból, valamint ehhez kapcsolódó három, egyenként tíz személyt befogadó lakóegységből áll. Itt 14 és 21 év közötti életkorú Bács-kiskun, Békés, Csongrád, és Szolnok megyei fiatal fiú, és 2005 őszétől lány tölti büntetését egyszemélyes zárkákban. Valamennyien dolgoznak, vagy tanulnak. A tanulásra az intézet kiemelt figyelmet fordít. A foglakozásokat többnyire az intézet szakemberei vezetik, de gyakran besegítenek főiskolás hallgatók, valamint néhány együttműködő kecskeméti iskola tanárai is. Elsősorban négy megye – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok – területén lakó fiatalkorú férfi fogva tartottak előzetes letartóztatásával, valamint szabadságvesztésével összefüggő büntetés-végrehajtási feladatok ellátása.
 
Az intézet önálló kezelési-nevelési programmal rendelkezik. Vannak feladatok, melyek nem különülnek el a Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet munkájától (pl.: befogadás), illetve bizonyos szakterületek (gazdasági, egészségügyi, informatikai, személyzeti) szolgáltató funkciót nyújtanak.