Az idei országos futballkupa régiós döntőiben első helyezett bv. intézetek csapatai versenyezhettek 2016. június 22-én a "Legjobb bv. futballcsapat" cím elnyeréséért a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet szervezésében.

A végső megmérettetésnek először adott otthont vidéki helyszín, ami idén Dunaújváros lehetett, ahová a hat régió győztes csapata érkezett. A selejtezőket a DPASE műfüves pályáin, a döntőt pedig a stadionban rendezték meg. 

Fotó: duol.hu

Az már a kezdés előtt eldőlt, hogy a pálhalmai intézet csapatának tíz esztendeig tartó sikerszériája nem folytatódik, ugyanis az együttes ezúttal nem jutott be a selejtezőkbe sem. Erre Balázs Péter bv. dandártábornok, intézetparancsnok csak annyit mondott, hogy a foci Eb-n a címvédő spanyolok is kikaptak. Az intézet ugyanakkor kiemelkedő sikerként könyvelhette el, hogy az első volt, aki megkapta a döntő megrendezésének jogát. Pálhalma egyébként sokáig az ország legjobbja volt futball terén. Az inézet parancsnoka köszönetet mondott az önkormányzatoknak, hogy biztosították, hogy NB I-es körülmények között léphessenek pályára a versenyzők. A büntetés-végrehajtás futballtörténetében nem volt még példa arra, hogy a döntőt egy ilyen stadionban rendezték volna meg. Az eseményen több bv. intézet vezetője is személyesen részt vett, hogy buzdíthassa csapatát.

A díjakat Csóti András bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka adta át. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, valamint Hingyi László és Sztankovics László önkormányzati képviselők is. 

Csóti András bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka nyilatkozott a torna jelentőségéről: "Azt gondolom nagyon örülhetünk, hogy egy ilyen csodálatos magyar szereplés mellett, csatlakozhatunk az Európa-bajnokság egész kicsi oldalvizén a sport és a futball szeretetéhez. Igazi jelentősége az, hogy kollégáim számára – akik nagyon nehéz, feszült légkörben végzik a szolgálati feladataikat – tudunk lehetőséget biztosítani arra, hogy sportolás közben jól érezhessék magukat. Ekkor bizonyíthatják, hogy ép testben ép a lélek, és sportszerű küzdelemben megmérkőzhetnek egymással."

Forrás:duol.hu