November 4-én látogatást tett a tiszalöki intézetben a Rzeszowie bv. körzet kilencfős delegációja. A látogatás szakmai tapasztalatcserén alapult, amelynek témája „A munkáltatás új irányai, valamint energetikai fejlesztések a büntetés-végrehajtásban” volt.

A lengyel- magyar szakmai kapcsolat a büntetés-végrehajtási intézetek között több éves múltra tekint vissza. Együttműködési megállapodás alapján tesznek látogatást az intézetek egymás között, hogy gyakorlati tapasztalataikat megosszák.

Fotó: TOBVI

Fotó: TOBVI

A munkáltatás témakörében előadást tartott Nagy László, a Bv. Holding ügyvezető igazgatója, aki körültekintő alapossággal ismertette a bv. szervezet gazdasági társaságainak tevékenységét, a déli határzár munkálataiban való részvételt, valamint a tervezett célokat. Ferenczi Zsolt ügyvezető, az üzemeltető KÉSZ Kft. valamint a PPP konstrukció általános bemutatóján túl a munkáltatásról nyújtott információt. Az intézet bejárása során megtekintették a munkáltatás helyszíneit valamint a körleteket. Az intézetlátogatás során az öntevékeny zeneszakkör műsorát is meghallgatták, akik a magyar könnyűzenéből és cigányzenéből adtak rövid ízelítőt. Nagy meglepetést okozott, amikor a magyar népdalok között lengyel népdal csendült fel.

Fotó: TOBVI üzemlátogatás

Fotó: TOBVI

Annak érdekében, hogy közelebbről is megismerjék térségünket, kultúrprogramot nyújtottunk vendégeink számára. A Tiszalöki Kis-Tisza Ökocentrum és a Tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum kiváló vendéglátóként sok élményt nyújtott részünkre, bemutatta a nyíri mezőség halászati kiállítását és népi kultúráját.

Fotó: TOBVI Ökocentrum

Fotó: TOBVI múzeumlátogatás