A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet adott otthont 2016. június 28-án az Országos Börtönszínházi Találkozó regionális versenyének. A megmérettetést a házigazdák nyerték meg.

Az immáron második alkalommal megrendezett Országos Börtönszínházi Találkozó regionális elődöntőit 5 helyszínen tartották. A bv. intézetek amatőr színjátszó körei által bemutatott előadások közül a zsűri által legjobbnak ítélt képviselheti a régióját a döntőben, amit 2016. augusztus 12-én rendeznek a budapesti József Attila Színházban.

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet A tiszalöki bv. intézet színjátszó köre Fazekas Mihály Lúdas Matyi című elbeszélő költeményét dolgozta fel, ennek színpadra állításával emlékezve meg a szerző születésének 250. évfordulójáról.

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet 

 

 

 

 

A hat főből álló csoport lelkesen készült a versenyre. A rajzfilmből ismert karakterek megformálása, a büntetés és a bűnhődés kapcsolata, valamint az igazság utáni vágy empátiát váltott ki a szereplőkből és a nézőkből egyaránt. Nem volt olyan ember, aki ne nevetett volna azon, hogyan szolgáltatott igazságot az egyszerű legény a gőgös Döbrögi uraságon.

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet 

 

 

A rendező különösen nagy gondot fordított a szereplőválogatás és a felkészítés során arra, hogy a megfelelő ember formálja meg az egyes szerepeket. A díszletet és a jelmezeket a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának „Díszlet és jelmeztervezés” címmel meghirdetett pályázatán elnyert támogatás felhasználásával készítették el.

 

 

 

 

A regionális versenyt követően a felkészülés tovább folytatódik, hiszen az országos döntőben még nagyobb kihívás elé áll a színjátszó kör.

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet Az eredményhirdetés során a zsűri elnöke, Frenkó Zsolt, a Pinceszínház kulturális menedzsere értékelte az előadásokat. Nemcsak negatív, hanem pozitív kritikákat is megfogalmazott, amelyek nagyon hasznosak voltak a csapatok számára. Szakértőként olyan ötletekkel és jó tanácsokkal gazdagította a szereplőket, amelyeket majd hasznosítani tudnak a döntőben.

Isten hozta Őrnagy Úr! Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet

 

 

 

A versenyen részt vett a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, akik az Isten hozta, Őrnagy Úr! című filmszatíra színpadi adaptációját hozták el Tiszalökre. A sokszereplős előadás megnevettette a közönséget, és biztosította a jó hangulatot. A Debreceniek Marth P. Ildikó: Kukás Guru című művében változatos jeleneteket mutattak be a nézők számára a fordulatos előadás során.

Balassagyarmati Fúrum Színház Fotó: Tiszalöki Országos Bv. IntézetA Balassagyarmati Fegyház és Börtön Fórum Színházának játéka egyaránt volt egyszerű, letisztult és értékközvetítő hatású. A Kísértés című előadás Madách Imre Az ember tragédiája című művének feldolgozásával készült, és az emberi gyengeséget állítja a középpontba.

Zsűri. Fotó: Tiszalöki Országos Bv. IntézetA zsűrit Frenkó Zsolt elnök, Barbalics Nikoletta bv. őrnagy, a BVOP Fogvatartási Ügyek Szolgálatának kiemelt főreferense, valamint Szili Mónika bv. százados, a BVOP Kommunikációs Főosztályának kiemelt főreferense alkották. A zsűri elnökének értékelése után Barbalics Nikoletta átadta a győztes tiszalöki csapatnak a díjat, valamint a nyertesnek járó hatvanezer forint összegű nyereményt.

Győztes csapat. Fotó: Tiszalöki Országos Bv. IntézetA versenynapot az intézet parancsnoka, Mészáros László bv. dandártábornok zárta, aki megköszönte a zsűri munkáját, a sportszerű versenyzést, és a megnyert pénzjutalmat felajánlotta a Balassagyarmati Fegyház és Börtön részére.

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Fotó: Tiszalöki Országos Bv. Intézet