Október 22-én ünnepi megemlékezés zajlott a tiszalöki börtönben. Verssel, történelmi múltidézéssel adóztunk az ’56-os forradalom hőseinek.

A személyi állomány ünnepségén intézetparancsnoki jutalmak átadására került sor. Olyan kollégákat köszönthettünk, akik szolgálatellátásukkal, példamutatásukkal nagymértékben hozzájárultak az intézet szakmai tevékenységének fejlődéséhez.

Az ünnepi beszédben megemlékeztünk a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről, és a Magyar Köztársaság kikiáltásának napjáról.

Este a Tiszalöki Művelődési Házban a város ünnepi rendezvényén is képviseltette magát intézetünk. A zenés kulturális program után az '56-os emlékoszlopnál a megemlékezés koszorúját helyezte el az intézet parancsnokhelyettese.

„Örök hála és dicsőség!”

A forradalmi eseményekről zenés, történelmi előadással emlékezett meg az intézet fogvatartotti öntevékeny zenés köre. Válogatott versekkel, könnyűzenei részletekkel tették közérthetőbbé az 1956-ban és azt követően történteket. Rövid történelmi áttekintés mellett szavaltak verseket Örkény Istvántól valamint énekeltek Koncz Zsuzsától és Bródy Jánostól közismert balladákat, így adózva azoknak, akik egykor valakinek a szülei, testvérei, szerelmei vagy éppen tanárai voltak.

 Fotó: TOBVI

 Fotó: FOTÓ

 

Fotó: TOBVI