Az idei évben is meglátogatta a kecskeméti börtön dolgozóinak gyermekeit a Télapó, aki ahogy tavaly is, most sem érkezett üres kézzel.

A kicsik énekelve és némi izgalommal, a nagyobb gyermekek pedig már versekkel várták a fehér szakállút az idei intézeti Mikulás-ünnepségen. Ahogy az lenni szokott, a Télapó minden kisgyereket egyesével köszöntött és még azt is tudta, hogy kinek mennyi csínytevése volt az évben.

Fotó: BKKM Bv. Intézet

Természetesen egyik gyermek sem távozott üres kézzel, mindenkit megajándékozott a Mikulás. A kisebbek közül többen is bevallották - bár félszegen -, hogy nem voltak a legjobb fiúk és lányok, de mivel mindig megesik a csintalan gyermekeken is a Télapó szíve, így végül mindenki örülhetett az ajándékának.

Jó alkalom volt ez a szülőknek is egy kis kikapcsolódásra, mivel míg a gyerekek játszottak egymással, ők megállhattak egy percre beszélgetni egy bögre tea és némi aprósütemény mellett. A Mikulás annyira örült a fogadtatásnak, hogy megígérte, jövőre ismét ellátogat hozzánk és persze minden kisember ígéretet tett arra, hogy jövőre sokkal jobbak lesznek, mint idén voltak.

Fotó: BKKM Bv. Intézet


Fotó: BKKM Bv. Intézet

Fotó: BKKM Bv. Intézet