Az Egri Törvényszék az idén nyáron két turnusban szervez napközis tábort az ott dolgozók gyermekeinek a Dobó István laktanyában, amely alkalmanként egy hétig tart.

Az élményekben bővelkedő egy-egy hét kiváló vakációs programnak bizonyult, amelynek során a gyerekek a szüleik munkájába is bepillantást nyerhettek.

Fotó: Simon TamásAz eddigi eredményes társszervi együttműködésre tekintettel intézetünk felkérést kapott egy játékos bemutató lebonyolítására.

Fotó: Simon TamásA gyermekek a program keretében megismerkedhettek a büntetés-végrehajtásban dolgozók munkájával, a büntetés-végrehajtási szervezetnél rendszeresített kényszerítő-, és mozgáskorlátozó eszközökkel, valamint fegyverzeti szakanyagokkal, fegyverekkel. Mindemellett beülhettek, kipróbálhatták a rabszállító járműveinket, amelyet legtöbben csak „rabomobilnak” ismernek. A fegyverek töltetlenségét természetesen minden esetben a fegyvermester ellenőrizte és csak az ő felügyelete mellett vehették az ifjú Sheriff-ek a kezükbe az esetenként "nagyfalatnak látszó" eszközöket.

 Fotó. Simon Tamás