Az ötödik alkalommal megrendezett Sárospataki Sárkányhajó Fesztiválra intézetünk is meghívást kapott, és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Sárospatak Város Önkormányzata és a Sportos és Egészséges Zemplénért Egyesület által rendezett sporteseményen kiemelkedő helyezéseket sikerült elérnünk.

Öt évvel ezelőtt jól megalapozták a Sárospataki Sárkányhajó Fesztivál hangulatát a szervezők, így évről évre egyre sikeresebb lett, egyre többen vesznek rajta részt és látogatnak ki ilyenkor a Bodrog partjára. Idén már Óbuda mellett Budáról is érkezett csapat a megmérettetésre, de a szokásos gyermek, felnőtt férfi és női csapatok mellett a rendvédelmi szervek is képviseltették magukat. Volt olyan társaság, akik még sosem vettek részt evezős versenyen, sőt tagjai némelyike még víziszonyát is leküzdötte a csapatszellem miatt.

Fotó: Szabó Bence

Minden csapat kihozta magából a maximumot a nyári knikulában, pedig egyébként is igazán kemény erőpróba árral szemben leevezni a 200 méteres távot.

Végül minden résztvevő nyakában fényesen csillogott az érem, melyeket az olimpiai bajnokok adtak át. A javított eredménylista:

Fotó: Szabó Bence

  • Felnőtt férfiak:
    1. helyezett: Rendvédelem – Sárospatak
    2. helyezett: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön (kiegészített)
  • Vegyes:
    1. I. helyezett: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön vegyes
    2. II. helyezett: Rakamaz
    3. III. helyezett: Vision Team – Sárospatak

Fotó: Szabó Bence

Fotó: Szabó Bence

Fotó: Szabó Bence