A költészet napja alkalmából a két objektum fogvatartottjai között szavalóversenyt rendeztünk. Az első három helyezett részt vehet a döntőn, ami Pálhalmán kerül megrendezésre.
A jelentkezők közül 12 fogvatartott került az objektumok között megrendezett elődöntőbe. Hetek óta készültek a megmérettetésre, kisebb-nagyobb "vizsgadrukk" mindenkiben volt. A zsűri hallhatott ismert és kevésbé ismert verseket, illetve saját költeményeket is. Volt, aki Radnóti, Ady, Edgar Allen Poe művet választott, volt olyan, akinek maga a vers tetszett, és volt olyan, aki saját érzéseit akarta kifejezni szavalatával.
Végül a zsűri, aki most sem volt könnyű helyzetben meghozta döntését, a végeredmény:
I. Sz. Zs.
II. Győri József
III. Horváth Róbert
A nyertesek tovább készülhetnek, hiszen ők képviselik intézetünket a Pálhalmán szervezett döntőben.
Győri József saját versével készült, melyet itt az intézetben írt, és amelyben kisfia hiányát dolgozza fel:
Édesapa
Sötét az utca, bús, komor, csendes az éj,
Egy szürke házikó ablakában egy pici gyertya fénye mesél.
Kis szobában néma csend van, nincs ott vigaszság, sem kacaj,
Szomorú szívek laknak benne, kiket át meg átjár a bú és a baj.
Kisfiúcska kérdezgeti: Hol van az én apukám?
Anyucikám mond meg végre, kérlek
az arcod miért könnyes, s miért oly halovány?
Naponta százszor is megkérdi, válasz mégis egy marad:
Jön apukád nem sokára,- s két szemében könny fakad.
Kicsi fiú, drága gyermek, szomorúan ül kint egy padon,
s folyton könnyes a kis szeme.
Bánatában megtört szívvel azt zokogja:
Nekem nincs apukám, mert elment nagyon messzire.
A kapuban naphosszat áll, s ki arra jár mind megkérdi:
Csókolom! Nem látták az apukámat?
Küldjék haza- sírva kéri.
Nem kell neki szép ruhácska, nem kell már egy játék sem,
apukáért sóhajtozik, ki nem jön haza talán sohasem.
Imádkozni most tanul, letérdelve fohászkodik,
Én Istenem, jó Istenem, könyörögve kérlek,
Minden este, s reggel imádkozom,
csak küldd haza az apukámat, mielőbb és végleg.
Eljön majd az a nap, eljön egyszer végre,
Megnyílik a börtönkapu, és kilépek a fényre.
Ott áll majd a kisfiúcska, könnybe lábadt szemmel,
s mikor meglátja az apukáját, közeledni nem mer.
De megtörik a varázs, elindul hát felém,
Ott csillog a szép szemében a könny mellett a remény.
Derekamat átkarolva, önmagának azt suttogja:
Úgy szeretlek, úgy hiányzol Apa.
Nem leszek rossz soha többé, csak gyere végre haza.
Köszönöm neked Jóistenem, hogy meghallgattad az imám,
mert most már nem csak más gyereknek, nekem is van Apukám!