"Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg - legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad." - hangzott el Henry Ford idézete a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában tartott tanévzáró ünnepségen.

A 2014/2015-ös tanévzárót július 8-án rendeztük. Az ünnepségen 121 elítélt kapott bizonyítványt, egyesek alap-, és középfokú tanulmányok, mások pék vagy népi kézműves szakképzés elvégzéséért, egy fogvatartott pedig érettségi bizonyítványát vehette át.

Az intézettel együttműködő Dunavecsei Református Kollégium Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola túlnyomórészt felnőtt korú személyek oktatását végzi számos településen, illetve a baracskai bv. intézetben is.

Forrás: KDOBVI

Nagy Lajos András, az iskola igazgatója értékelte a tanévet és a most nyolcadik osztályt végzetteket továbbtanulásra buzdította. Idén egy fogvatartott tett sikeres érettségi vizsgát, példája szintén követendő. Igazgató úr köszönetét fejezte ki a bv. intézet és az Annamajori Kft. támogató segítségéért.

Az elítéltek foglalkoztatására létrehozott Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. a foglalkoztatás mellett a szakmaképzésben is nagy szerepet vállal. A korszerű péküzemükben foglalkoztatott elítéltek a munka mellett tanulhatják is a pék szakmát, és amennyiben a kétéves képzés végeztével sikeres vizsgát tesznek, szakmával a kezükben szabadulhatnak. Mindez a Baracskán elhelyezett fogvatartottaknak komoly segítséget jelent a társadalomba történő visszailleszkedésben. Ennek jelentőségét hangsúlyozta az évzárón jelen lévő Laczkó Lóránt bv. alezredes, az Annamajori Kft. ügyvezető igazgatója és Szöllősi Szabolcs bv. őrnagy bv. osztályvezető-helyettes is. 

Foprrás: KDOBVI

 

A bizonyítványokkal kezükben a fogvatartottak sorra léptek tanárjaikhoz, hogy köszönetet mondjanak egész éves türelmes munkájukért.

A fogvatartottak egy kis csoportja ünnepi műsorral készült az évzáróra. Az elhangzó gondolatébresztó idézetek nem csupán a tanulásra ösztönöztek, hanem erkölcsi példaként, lelki erőt adó útravalóul is szolgálhattak a jelenlévőknek.

  Forrás: KDOBVI

"Az utat, mely a célhoz elvezet, magadnak kell megválasztanod, s neked kell végigjárnod azt. Ha tévedtél, sosem késő visszafordulnod, hogy új ösvényre térve ismét nekivágj. Ettől szép minden rejtvény, s ettől szép maga az élet is."