Az idei évben második alkalommal megrendezett belügyminisztériumi meghívásos sakkversenyen az intézetünket és a büntetés-végrehajtást is képviselő csapat megvédte bajnoki címét. Ebből az alkalomból beszélgettünk a csapat egyik tagjával, Kovács Tamással.

Pontosan milyen versenyen sikerült megvédeni a bajnoki címeteket?

Tavaly is egy bv-s válogatottal indultam, akkor azt gondoltuk, hogy az erős mezőnyben egy 5. helyezés már szép siker lesz. A verseny kétharmadánál azonban láttuk, hogy az eredményeink alapján akár nyerhetünk is. A verseny hátralévő részében is koncentráltunk, így a tavalyi BM sakkverseny bajnokai lehettünk a büntetés-végrehajtási válogatottal.

Fotó:Policesport.hu

Hogyan hatott rátok a címvédő szerep az idei versenyen?

Idén ismét megrendezték a BM sakkcsapatai közötti versenyt, amelyen már gyengébb mezőny állt össze, ezért természetes volt a cél, a győzelem. Ugyan a verseny elején akadtak nehézségek, de a büntetés-végrehajtás csapata (Glöckl Zoltán, Horeczki Tibor, Pap Péter, Kovács Tamás) megvédte bajnoki címét.

Hogyan lett a sakk meghatározó az életedben?

A 90-es évek eleje óta játszom Sárospatak különböző csapataiban, különböző szinteken. Folyamatosan jelen vagyok a nemzeti bajnokságokban csapatkapitányként is, és 2001 óta a teljes szakosztály irányítását én végzem, ami az utánpótlás-nevelést, és regionális versenyek rendezését is magába foglalja. Három alkalommal voltam már nemzetközi sakkverseny versenyigazgatója is, valamint rendszeresen vállalok versenybíráskodást, külső versenyek szervezését. (ÉMÁSZ-, VÍZÜGY-, Egyetemi-sportnapok)
Az évek során középfokú szakedzői végzettséget szereztem, így a helyi általános iskolásokat is oktatom. A legmagasabb hazai versenybírói minősítéssel rendelkezem, és jelenleg a DVTK sakkcsapatának is tagja vagyok.

Fotó: Kovács Tamás

Miként sikerült a büntetés-végrehajtást a sakkal összeegyeztetned?

A börtönnél a sakk, a 2003-as felszerelésem óta folyamatosan jelen van, ahogyan az életemben is. Majd 1 éves szolgálati múltammal már regionális sakk-kupán vettem részt intézetem csapatával, ahonnan sikerült az országos döntőbe kerülnünk, ahol egyéni és csapat szinten is nyertem. Ezt követően rövid szünet következett, mert a szabályok miatt nem volt lehetőségem a döntőbe kerülnöm.
Az öt évvel ezelőtt átalakított szabályrendszer azonban ismét lehetőséget biztosított számomra, hogy ismét a legjobbak között mérethessem meg magam. A bv-s mezőny erősségét jellemzi, hogy csak folyamatosan kiegyensúlyozott, hibátlan versenyzéssel lehet az élmezőnybe kerülni, ami azonban nem mindig sikerül.

Az eredményeim alapján elöljáróim mindig mindenben támogattak, azonban a sport soha nem mehetett a munka illetve a hivatás rovására.

Fotó:Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Milyen lehetőségeket látsz még magad előtt?

A sakknak nagy szerepe lehetne a fogvatartottak körében is, hiszen nem helyigényes, fizikailag aktív csapatsport, hanem szellemi fejlődést segítő egyéni játékstíluson alapszik. Pár éve volt már egy rövidebb fogvatartotti képzés a börtönben, ahol kamatoztathattam eddigi tudásom, tanítóként. A visszajelzések alapján nagyon megszerették a játékot, amely más dimenzióba kalauzolta őket a falak közül. A tanulók igénylik a folytatást, mivel a megszerzett tudásukat át tudják adni más fogvatartottaknak is, és egy-egy házi feladat az egész házat megmozgatta.