A projekt hírei

2018. szeptember 4. 10:39

Jóvátétel - egy nap alatt két helyszínen segítettek a fogvatartottak

A megyei pedagógiai szakszolgálat helyi intézménye, a közelmúltban új helyre költözött Nevelési Tanácsadó bejáratát csinosították, majd az Aprók Háza Tagóvoda udvarának eszközeit tették rendbe azok a fogvatartottak Dunaújvárosban, akik önkéntesen vállalták részvételüket az EFOP Fogvatartottak reintegrációja című projekt keretében szervezett jóvátételi eseményeken.

2018. július 30. 15:07

"Együtt a bűnmegelőzésért" - EFOP jóvátétel Békéscsabán

EFOP jóvátételi program zajlott július 20-án a békéscsabai AB-EXPO Rendezvényközpontban „Együtt a bűnmegelőzésért” címmel. Az eseményt, melyen hat fogvatartott vett részt, a lakásotthonokban élő gyermekek számára szervezte a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal, valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve.

2018. július 16. 10:04

„Rácsokon belül szabadon” – nagy sikerű EFOP jóvátételi rendezvény Gyulán

Fogvatartottak a cukorbeteg gyermekekért. „Rácsokon belül szabadon” címmel rajzkiállítást szerveztek a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban július 13-án.

2018. június 22. 13:43

EFOP jóvátétel keretében szépült meg az idősek otthonának kertje Dunaújvárosban

Sajtónyilvános jóvátételi program keretében hat fogvatartott szépítette meg a dunaújvárosi Batsányi utcai idősek otthona udvarát.

2018. június 18. 13:00

„Fogvatartottak reintegrációja” szakmai értekezlet

2018. június 14-én került sor az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt soron következő szakmai értekezletére a Belügyminisztériumban. A szakmai értekezleten részt vettek az EFOP Projektben érintett tanácsadó és EFOP szakmai vezető kollegák, valamint az EFOP Projektiroda és a Belügyminisztérium projektmunkatársai is.

2018. május 11. 14:14

Sajtónyilvános bűnmegelőzési célú jóvátételi rendezvényt tartottak Állampusztán

Május 9-én rendhagyó drogprevenciós és bűnmegelőzési sajtónyilvános jóvátételi rendezvényen vettek részt a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.

2018. május 11. 9:37

Sajtónyilvános jóvátétel keretében köszöntötték az édesanyákat Dunaújvárosban

Az anyák napi jóvátételi program keretében 14 női fogvatartott érkezett az idősek otthonába, hogy ünnepi műsorral kedveskedjen az idős gondozottaknak.


2018. március 1. 13:09

Sajtótájékoztató Martonvásáron

2018. február 23-án rendezték meg az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt sajtótájékoztatóját a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet martonvásári objektumában.

2018. február 2. 9:30

Szakmai értekezlet a Belügyminisztériumban

2018. január 30-31-e között a Belügyminisztériumban az intézeti tanácsadó kollegák részére tartottak szakmai értekezletet, amelyen képviseltették magukat a büntetés-végrehajtási szervezet EFOP Projektiroda munkatársai, valamint a belügyi tárca projektmunkatársai is. Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt 4,2 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból valósul meg, célja a fogvatartottak munkaerőpiaci és társadalmi visszailleszkedésének támogatása.

2017. június 20. 10:13

A személyi állomány is megismeri az EFOP-1.3.3 projekt részleteit

2017 májusában országszerte közel ezren vettek részt azokon az előadásokon, melyek az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, Fogvatartottak reintegrációja című projekt tevékenységeit, mérföldköveit, céljait mutatták be a személyi állomány számára. Az eddig 61 órát kitöltő tájékoztatók júniusban is folytatódnak, hogy a projekt reintegrációs elemei, azok hosszú távú eredményei a lehető legszélesebb körben ismertté váljanak.