Köztársasági és belügyminiszteri elismerésben részesültek kollégáink állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Belügyminisztériumban, illetve az Országos Parancsnokságon tartott ünnepségeken.

Magas kitüntetéssel ismerték el Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok és Lajtár József bv. vezérőrnagy, gazdasági és informatikai helyettes munkáját. Az erről szóló hír itt található.

Fotó: BvOP

Áder János köztársasági elnök a közel három évtizeden keresztül végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül 
a Magyar Ezüst Érdemkereszt katonai tagozatát adományozta

KAMP JÁNOS bv. alezredesnek,
az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. osztályvezetőjének.

Fotó: BvOP

Széleskörű tapasztalatok birtokában következetesen végzett szakmai munkája elismeréséül
a Magyar Ezüst Érdemkereszt katonai tagozatát adományozta

UZONYI ADÉL bv. alezredesnek,
az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet osztályvezetőjének.

 Fotó: BvOP

Több mint két évtizeden át végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül
a Magyar Bronz Érdemkereszt katonai tagozatát adományozta

TOLNAI ATTILA c. bv. zászlósnak,
a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjének.

Fotó: BvOP

Fotó: BvOP

Az Országos Parancsnokságon tartott ünnepségen a miniszteri elismeréseket adták át a kollégáknak.

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett "ARANY" fokozatát adományozza

FURMANNÉ NAGY ILONA bv. főtörzszászlósnak,
a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet szociális segédelőadójának.

Fotó: BvOP

Festmény emléktárgyat adományoz

KORMÁNYOS ZOLTÁNNÉ bv. ezredesnek
a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgató-helyettesének,

Fotó: BvOP

SIPAKI FERENC bv. alezredesnek,
a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjének

Fotó: BvOP

és

KOCSIS ZSOLT bv. századosnak,
a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Köz-pontja kiemelt főtanárának, aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át.

Seiko óra emléktárgyat adományoz

SÁRDI GÁBOR bv. őrnagynak,
a Kalocsai Fegyház és Börtön biztonsági osztályvezető-helyettesének.

Fotó: BvOP

Miniszteri elismerő oklevelet adományoz

THURZÓ GÁBORNÉ asszonynak,
a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet ügykezelőjének.

Fotó: BvOP

50. születésnapja alkalmából
Herendi gyümölcsös kosár emléktárgyat adományoz

SZILÁGYI ANDRÁSNÉ c. bv. főtörzszászlósnak,
a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadójának.

Fotó: BvOP

Gratulálunk az elismerésben részesült kollégáinknak.