Áldozatkészen, szakszerűen, törvényesen, fegyelmezetten, mindent összevetve kiválóan végezte a munkáját a büntetés-végrehajtás tavaly – mondta Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a szervezet tevékenységét értékelő és az idei év fő feladatait meghatározó értekezleten a Fővárosi Bv. Intézet Venyige utcai objektumának színháztermében január 20-án.

Az állományértekezlet Schmehl János bv. dandártábornok, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese jelentésével vette kezdetét, majd dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese köszöntötte a megjelenteket.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOPEzt követően Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok értékelte a büntetés-végrehajtás tavalyi tevékenységét, beszámolt a szervezet eredményeiről, fejlesztéseiről, problémáiról, valamint ismertette az idei év feladatait és céljait. Kiemelte, hogy a szervezet az elmúlt év során is eleget tett a hatályos jogszabályokban foglaltaknak, a szakszerű, folyamatos és biztonságos befogadási, elhelyezési, ellátási kötelezettségeinek. A szervezet a fogvatartottak foglalkoztatásának növelésében és az intézeti zsúfoltság csökkentésében is sikeresen teljesített, gazdálkodása 2015-ben is kiegyensúlyozott volt.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Az országos parancsnok hangsúlyozta, hogy jelentős változásokat hozott a feladatokban gazdag elmúlt év: 2015. január 1-jén életbe lépett az új büntetés-végrehajtási törvény, július 1-jén az új rendvédelmi életpályamodell. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bv. intézetek működése biztonságos, szakszerű és jogszerű volt, a múlt évben a közrendet, a köznyugalmat megzavaró esemény nem történt. A személyi állomány létszáma 250-nel bővült az előző évhez képest, december 31-én már 8350 fő teljesített szolgálatot. A fogvatartotti foglalkoztatás bővítésével összefüggésben az altábornagy úr kiemelte, hogy az évek óta zajló emelkedés mellett jövőre a 10 százalékos növekedés elérése a cél. Ezzel a kormányzati ciklus végére megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Csóti András elmondta, hogy a magas színvonalú szakmai munkát 2016-ban is folytatja a szervezet, a legfontosabb stratégiai célkitűzések között szerepel a börtönépítési program folytatása, a fogvatartotti foglalkoztatás és munkáltatás további bővítése, a szervezet állománymegtartó képességének és toborzási tevékenységének fokozása, a távmeghallgatás és távtárgyalás technikai feltételrendszerének kialakítása, valamint az elítéltek társadalmi reintegrációjának további elősegítése. Az évértékelő zárásaként az országos parancsnok megköszönte az állomány 2015-ös évben tanúsított példás helytállását.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára elfogadta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának értékelését, és megköszönte a szervezet tavalyi munkáját, illetve gratulált az elért eredményekhez. Kiemelte, hogy a 2015-ös esztendő kifejezetten nehéz volt a büntetés-végrehajtás szempontjából, de a szervezet minden kötelességét, még a migrációs válságból következő rendkívüli feladatait is képes volt kiválóan ellátni.

 

 

Az államtitkár előrevetítette, hogy a 2016-os év sem lesz könnyű a szervezet számára, így a megkezdett kiváló szakmai munka folytatására biztatta az állományt. A hazánkat érő rendkívüli migrációs nyomással kapcsolatban elmondta, hogy a kialakult helyzetnek köszönhetően példa nélküli együttműködés alakult ki a rendészeti szervek között.

Fotó: Apró Andrea - BvOP